Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 18. csütörtök, Andrea, Ilma

Otthon tanul az ország

Újbuda   |   2020, március 26 - 11:46Nyomtatóbarát változatSend by email

Az Országos Oktatási Hivatal ajánlásában arra kérik az iskolákat, hogy állítsák össze a következő hetek tantárgyi tematikáját, illetve jelöljék meg a feldolgozandó tananyagokat, az adott tantárgy tankönyvi fejezeteit, mely feladatokat kell a munkafüzetből, a feladatgyűjteményből megoldani, milyen kutatást, beszámolót kell elkészíteni. Tegyék hozzáférhetővé ezeket az információkat a szülők számára is elektronikusan az iskola honlapján, az e-Kréta felületen, e-mailben kiküldve, vagy akár papíron.

Az Oktatási Hivatal módszertani ajánlása

A tankönyvek jelentős része letölthető PDF-változatban a www.tankonyvkatalogus.hu weboldalon.

Az együttműködést és a távoktatást támogatandó kiemelten ajánlják a legtöbb intézményben már használt Köznevelési Regisztrációs és Tanulmányi Alaprendszert (KRÉTA), amely az adminisztrációs funkciókon túl a házi feladatok kiosztását és ellenőrzését, kérdőívek készítését is támogatja.

Összefogás a zökkenőmentesebb oktatásért

Nagymértékű társadalmi összefogás indult az országban a diákok folyamatos és hatékony oktatásáért, önszerveződő csoportok, társadalmi szervezetek, az informatikai szektorban dolgozó vállalatok részvételével.

Médiaszertár

A tantermen kívüli oktatási időszakban a médiaoktatásban részt vevő pedagógusokat a hétfőn indult Médiaszertár nevű zárt Facebook-csoportba várják, ahol segédanyagokkal, tanácsokkal segítik a munkájukat és felületet biztosítanak a szakmai egyeztetéshez – tudatta a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság.

Informatikai Vállalatok Szövetsége

Az informatikai szektorban szakmai összefogás szerveződik a digitális távoktatás támogatására. Az Informatikai Vállalatok Szövetsége (IVSZ) tagvállalatai, illetve a digitális gazdaság szereplői nevében felajánlja, hogy minden rendelkezésére álló eszközzel támogatja az oktatási kormányzat, az iskolák és családok erőfeszítéseit, hogy minél hatékonyabban át lehessen állni a digitális távoktatásra. Ennek érdekében az IVSZ elnöksége felkéri a szervezet mintegy 400 tagvállalatát, valamint a digitális gazdaság szereplőit, hogy gondolják végig, milyen módon (eszközökkel, szolgáltatásokkal, szakértői kapacitásokkal stb.) tudnának hozzájárulni az oktatás folyamatosságának biztosításához – és egyben köszönetet mond azoknak az ágazati szereplőknek, amelyek már megfogalmaztak különböző felajánlásokat.

Okos Doboz

A MATEHETSZ, a Magyar Tehetségsegítő Szervezetek Szövetsége, az Okos Doboz Gyermekkultúráért Közhasznú Alapítvány az üzemeltetővel közösen, a kerettantervhez kapcsolódó, tehetséggondozó grafikus digitális feladatokat és a pedagógusok munkáját támogató tanári módszertani kézikönyvet tesz közzé ingyenesen a www.okosdoboz.hu portálon. A MATEHETSZ által fejlesztett tehetséggondozó feladatok matematika, környezetismeret, természetismeret, földrajz, biológia, kémia és fizika tantárgyból lesznek elérhetők.

Hétfőn megkezdődött a digitális oktatás a felsőoktatási intézményekben is. Tizenegy napjuk volt az egyetemeknek, hogy kialakítsák azokat az informatikai megoldásokat, amelyekkel gond nélkül folytatható az oktatás. Az intézkedési tervekből, beszámolókból az látszik, eltérő megoldások születtek. Valaki a neptun rendszeren keresztül kommunikál, mások online streaming segítségével tartották meg óráikat.

Egyre több kiadó vállalja, hogy digitális módon elérhetővé teszik azokat a tartalmakat, amelyek korábban csak nyomtatott formában voltak elérhetőek. Az MTVA Archívum is több száz hangoskönyvet, köztük meséket, kötelező és ajánlott olvasmányokat, valamint rádiójátékokat tett ingyenesen hallgathatóvá.

Az M5 csatorna minden hétköznap este 20.30-ig iskolatévéként működik. A reggel 8-tól este 20.30-ig terjedő műsorsávban a biológia, földrajz, matematika, történelem, nyelvtan és irodalom óráké, valamint a nyelvtanulásé a főszerep.

Fotó: MTI