Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 20. szombat, Tivadar

Online fórum a kerékpáros hálózatról – Szemléletformálásra van szükség a közlekedésben

Újbuda   |   2020, augusztus 12 - 10:30Nyomtatóbarát változatSend by email

Nyílt fórumon vitatta meg Újbuda lakossága azt az új kerékpárforgalmi hálózati tervjavaslatot, amelyet az önkormányzat szakértők bevonásával dolgozott ki az elmúlt hónapokban. A cél az, hogy a kerületnek legyen saját koncepciója a kerékpáros infrastruktúra fejlesztésére. A munka végéhez közeledve még egyszer meghallgatták a lakosság véleményét július 9-én, az önkormányzat tanácsterméből közvetített online fórumon. Az online is elérhető tervjavaslathoz a járványügyi kockázat miatt az internet segítségével lehetett hozzászólni.

Az online fórum első részében Orosz Anna városfejlesztésért felelős alpolgármester, Kádi Gergely, Újbuda Önkormányzatának Közlekedési Osztályának vezetője, Ajtay Szilárd, a Bonum Via Kft. közlekedésmérnöke és Barna Zsolt, az Értékterv Kft. építőmérnöke mutatta be nagy vonalakban a tervjavaslatot.
Ajtay Szilárd prezentációjában vázolta, milyen feladataik voltak a tervezés során, a kerület földrajzi tulajdonságai, illetve a beépítettség miatt milyen problémákkal kellett megküzdeniük. A cél az volt, hogy a már meglévő kerékpárútszakaszokat a jövőben összekapcsolhassák egymással, kialakulhasson Újbuda kerékpáros hálózata.
Barna Zsolt elmondta, hogy a tervezett hálózat jelentős részét négy–hét éven belül meg lehet valósítani. A tíz éven túli tervek között szerepelnek a vasútvonalak mentén kialakított gyorsforgalmi kerékpárutak, valamint a Budapestet a Balatonnal összekötő bicikliút is. A beruházás koncentrál a csomópontok fejlesztésére, a mobilitási pontok bekapcsolására, és odafigyeltek a kerékpártárolók létesítésére is.
Az újbudai lakosok főként a kerékpáros hálózat kialakítása nyomán életbe lépő sebességkorlátozásokról, forgalomtechnikai, tárolási megoldásokról érdeklődtek. A szakértők elmondták, hogy a kerékpártárolók létrehozása sok nehézségbe ütközik, főleg a főváros tulajdonában lévő területeken, több tucat ilyen létesítményre volna szükség Újbudán, hogy a kerékpáros infrastruktúra működőképes lehessen.
Kádi Gergely a csomópontok biztonságosabbá tételével kapcsolatban elmondta, a Közlekedéstudományi Intézettel is egyeztetni fognak, hogy csökkenthessék a balesetek kockázatát.
Sok kommentelőt nyugtalanítanak a járdán közlekedő kerékpárosok, különösen ott, ahol már kijelölt sávok állnak rendelkezésre. Orosz Anna elmondta, hogy az elmúlt hónapokban több táblát is kihelyeztek ezeken a helyszíneken, hogy felhívják a bringások figyelmét, ne használják a járdákat. Az alpolgármester szerint további szemléletformálásra is szükség lesz ahhoz, hogy fejlődjön a közlekedési kultúra. Ennek érdekében az önkormányzat iskolai tájékoztatókat tervez a közeljövőben. Budaörssel is tervezik a közvetlen kerékpáros összeköttetést, erre több megoldás is kínálkozik a szakértők szerint.
A fórum egyik neuralgikus pontja a biciklisek és az autósok közötti szembenállás volt. Sokan felvetették a Bartók Béla úton kialakított kerékpársáv miatt kialakult dugókat, a felszíni tömegközlekedés lassulását. Orosz Anna alpolgármester jelezte, küzdenek ezekkel a gondokkal, de a hosszú távú cél mindenképpen az, hogy minél több embert rávegyenek a tisztább levegőt is eredményező kerékpáros közlekedésre. Szó esett a Hamzsabégi sétány vasúti fejlesztéséhez kapcsolódó lehetőségekről is. Itt a tervek szerint több helyen átjárhatóvá válna a vasúti töltés a biciklisek, gyalogosok részére, és szeretnének külön kerékpárutakat is létrehozni a gyalogosok komfortérzetének javítása, a balesetveszély mérséklése érdekében.
Az elektromos rollerek infrastruktúrájának fejlesztéséről is érkeztek kérdések. Kádi Gergely elmondta, hogy az önkormányzat támogatja az új töltőállomások létesítését Újbudán, hiszen ez az alternatív közlekedési mód egyre népszerűbb a kerületben is, de még kevés mobilitási pont áll a lakosság rendelkezésére.

Újbuda