Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
december 5. kedd, Vilma

kerékpár

Egészséges, látványos és mozgalmas - új pumpapályát adtak át Újbudán  

Pénteken felavatásra került a Sport11 szomszédságában megépült új kerékpáros pumpapálya, amely Újbuda Önkormányzata, a Miniszterelnöki Kabinetiroda, illetve az Újbuda Sportjáért Nonprofit Kft. együttműködésében került kivitelezésre, a 2021. évi Országos Bringapark Programban elnyert pályázat eredményeként.

Szerelj és tekerj!  
 

Június első hétvégéjén már többen találkozhattak az új biciklis szervizpontokkal Újbudán. A 10 darab utcabútort az Önkormányzata helyezte ki, még kényelmesebbé és biztonságosabbá téve a kerékpárok rendszeres használatát a kerületben mindenki számára

Kerékpáros fejlesztések a kerületben

Újbuda képviselő-testülete tavaly szeptemberben fogadta el Újbuda kerékpárforgalmi hálózati tervét. Ezt hosszú előkészítő munka előzte meg, amelyben felmérték a helyiek igényeit. Összhangban a fővárosi kerékpáros úthálózat fejlesztési tervvel, Újbudán is lehetővé vált, hogy a bringások biztonságosan közlekedhetnek már a forgalmas utak mentén kialakított kerékpársávokon is.

Új biciklitámaszok, új kerékpáros koncepció  

A képviselő-testület szeptemberben fogadta el Újbuda kerékpárforgalmi hálózati tervét. Ez egységes keretbe foglalja az összes biciklis fejlesztési irányt a tárolóktól a kerékpáros sztrádákig, azonnali beavatkozásoktól hosszú távon megvalósítható fejlesztésekig.

Online fórum a kerékpáros hálózatról – Szemléletformálásra van szükség a közlekedésben  

Nyílt fórumon vitatta meg Újbuda lakossága azt az új kerékpárforgalmi hálózati tervjavaslatot, amelyet az önkormányzat szakértők bevonásával dolgozott ki az elmúlt hónapokban. A cél az, hogy a kerületnek legyen saját koncepciója a kerékpáros infrastruktúra fejlesztésére. A munka végéhez közeledve még egyszer meghallgatták a lakosság véleményét július 9-én, az önkormányzat tanácsterméből közvetített online fórumon. Az online is elérhető tervjavaslathoz a járványügyi kockázat miatt az internet segítségével lehetett hozzászólni.

Buszsáv a Hegyalja úton, bicikliszállítás a villamoson  

Karácsony Gergely főpolgármester a Budapest Restart beszélgetéssorozatban jelentett be fontos közlekedésszervezési változástatásokat. Eszerint a jövőben a Bartók Béla út sínpárjain buszok is közlekednek, buszság kerül a Hegyalja útra és több villamoson, valamint a 4-es metrón is lehet majd kerékpárt szállítani.

Hét érv a bringázás mellett  

A kerékpározás előnyeit bemutató kampányt indított Budapesten a Magyar Kerékpárosklub. A Ha menned kell valahova, inkább bringázz felhívás interneten, valamint a Budapesti Közlekedési Központ megállóiban népszerűsíti a bringázást.

Oldalak