Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 18. csütörtök, Andrea, Ilma

Nagy sikere volt a rendvédelmi nyílt napnak

Újbuda   |   2015, május 27 - 14:54Nyomtatóbarát változatSend by email

Másodszor rendezett rendvédelmi nyílt napot Újbuda Önkormányzata a Petőfi Laktanyában. A május 19-ei rendezvényre kerületi általános és középiskolásokat hívtak meg pályaorientációs céllal.

A rendezvényt Simicskó István államtitkár, Hoffmann Tamás polgármester, valamint Piros Ottó ezredes, a Magyar Honvédség vitéz Szurmay Sándor Budapest Helyőrség Dandár parancsnoka nyitotta meg, majd a Magyar Honvédség Központi Zenekara és a Különleges Díszelgő csoport bemutatója következett. A honvédség, a rendőrség és a katasztrófavédelem hét különböző állomáson várta a fiatalokat, akik huszonöt-harminc fős csoportokba rendeződve játékos feladatokon keresztül ismerkedtek a különböző hivatásokkal és képviselőikkel. A dandár több hagyományőrző sátrat is felállított, melyekben történelmi betekintést nyerhettek a fiatalok, valamint közelebbről is megismerték, milyen feladatokat lát el a díszőrség a nemzeti ünnepeken és a különböző állami rendezvényeken.

A Katasztrófavédelem állomásán megnézhették, milyen felszereléssel és eszközökkel indulnak a tűzoltók egy bevetésre. Ki kellett válogatniuk egy bőröndbe azokat a legfontosabb dolgokat, amelyeket egy kitelepítésnél, vagy olyan helyzetben, amikor csak egy-két percnyi idő van elhagyni a lakást, célszerű magunkkal vinni. Az egyik közkedvelt feladat a célba lövés volt puttonyfecskendővel. A másik legnépszerűbb állomás a füstsátor volt, ahol a gyerekek felvehették azt a légzőkészüléket, amelyet a beavatkozó tűzoltók használnak. A Honvédség állomásán harci járművekkel, ágyúkkal ismerkedtek, páncélozott csapatszállítókba is beültek, és kíváncsiak voltak a katonák személyes tapasztalataira is. A laktanya sportpályáján a sorversenyen számtalan ügyességi és gyorsasági feladatot kellett teljesíteniük, íjászat és lövészet is szerepelt köztük. A rendezvény a Katonai Rendészet bemutatójával zárult, amelyben egy kiemelten fontos személy védelmét látták el a katonák: a kíséretet hirtelen támadás érte, ahonnan a lehető leggyorsabban ki kellett menekíteniük a védett személyt, és végül a támadót is sikerült elfogni. A nap végén a diákok között zajló verseny eredményhirdetése következett. A díjakat Hoffmann Tamás polgármester mellett Király Nóra alpolgármester és Pócsik Attila alezredes a Dél-Budai Katasztrófavédelmi Kirendeltség vezetője adta át.

H.L.