Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 19. péntek, Emma

Mikrocenzus - háromszor keresik fel a háztartásokat a számlálóbiztosok

Újbuda   |   2016, október 17 - 16:15Nyomtatóbarát változatSend by email

Három alkalommal próbálják felkeresni a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) munkatársai azokat a háztartásokat, amelyeket a mikrocenzusban kijelöltek, de a címükről nem érkezett be az interneten kitöltött kérdőív.

A KSH közleményben jelezte azt is, hogy zajlik a mikrocenzus második szakasza, amelynek során számlálóbiztosok keresik fel a népesség-összeírásba bekerült háztartásokat. A mikrocenzus október 31-ig tart, ezt a november 8-ig tartó pótösszeírási szakasz követi, ekkor azonban már csak azokhoz mennek ki a KSH munkatársai, akikkel korábban felvették a kapcsolatot - tették hozzá.
A számlálóbiztosok délelőtt, délután és egy hétvégi napon is felkeresik a mintába bekerült lakásokat. Ha senkit sem találnak otthon, mindhárom alkalommal értesítést hagynak, és megadják a saját elérhetőségüket is. Negyedszerre már csak akkor mennek ki, ha a válaszadásra kijelöltek felvették velük a kapcsolatot.
A közleményben figyelmeztettek, hogy aki a mintába bekerült, és a válaszadást elmulasztja, szabálysértést követ el.
A mikrocenzus lebonyolításában 3500 számlálóbiztos vesz részt, és egy kérdezőnek átlagosan mintegy 100 címet kell felkeresnie. A számlálóbiztosokat nem szükséges a lakásba beengedni, a velük való beszélgetés külső helyszínen is lebonyolítható - áll a közleményben.

MTI