Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
október 6. vasárnap, Brúnó, Renáta

népszámlálás

KSH: befejeződött a kis népszámlálás  

Befejeződött a kis népszámlálás, az úgynevezett mikrocenzus, amelynek keretében a lakosság egytizedének életkörülményeit mérték fel, az eredményeket várhatóan jövő tavasszal teszik közzé - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

A hosszú hétvégén is kopogtatnak a mikrocenzus kérdezői  

November 8-ig járják az országot a mikrocenzus számlálóbiztosai. Az összeírás már a háromnegyedénél tart, ám a kérdezők a hosszú hétvégén sem pihennek. A Központi Statisztikai Hivatal azt kéri, egyeztessen időpontot a számlálóbiztossal az, aki nem akarja, hogy hétvégén zavarják.

Internetes kitöltéssel startol a mikrocenzus szombaton  

Október 1-jétől online kitölthető a mikrocenzus kérdőíve – hívja fel a figyelmet a Központi Statisztikai Hivatal. A kényelmes válaszadás mellett az értékes nyeremények miatt is érdemes élni az internetes önkitöltés lehetőségével.

Újbudán is lesz kis népszámlálás  

A Központi Statisztikai Hivatal 2016-ban mikrocenzust, azaz kis népszámlálás tart. Ennek végrehajtását a 2015. évi X. törvény rendelte el, az adatfelvétel részleteit pedig a 65/2015 (m.25) számú kormányrendelet tartalmazza. Az adatfelvételre 2016. október 1-je és november 8-a között kerül sor, a mintába került háztartásokban élők számára a válaszadás kötelező.