Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 18. csütörtök, Andrea, Ilma

Közösségi kert épült Kelenföldön

Újbuda   |   2014, június 27 - 00:00
Nyomtatóbarát változatSend by email

A kelenföldi lakótelepen adták át Újbuda második közösségi kertjét. Az önkormányzat egy évvel ezelőtt Őrmezőn hozta létre az elsőt, a faládás ágyások gondozási jogáért a lakótelepi családoknak ezúttal is pályázniuk kellett, majd kisorsolták a szerencséseket.

Közösségi kert épült KelenföldönA Fehérvári út 135-147. szám közötti parkban körbekerített területen 42 faládás ágyást, padokat, közlekedő utakat, csapokat és futónövényes lugast alakított ki az Újbuda Prizma Nonprofit Kft. Hoffmann Tamás polgármester a szalag átvágása előtt elmondta, az őrmezei közösségi kert sikere buzdította őket a folytatásra, amit az érdeklődők magas száma ezúttal is igazolt. Elmondta, a közösségi kert nemcsak városi környezetben teremti meg a kertészkedés és a növénytermesztés feltételeit, de jelentős közösségépítő ereje is van. Közelebb hozza egymáshoz az egymás mellett élő, de egymást alig ismerő lakókat, és gazdálkodásra tanítja meg a gyereket, felnőtteket. 

Ludányi Attila a körzet önkormányzati képviselője szerint a lakótelepen eddig nagyon kevés olyan közösségi hely volt, ahol hasznosan és jó társaságban lehetett eltölteni az időt, a kert most ezt az űrt töltötte be. – Húsz éve lakom itt, de az egyik szomszédommal eddig csak köszöntünk egymásnak, most a kert megnyitóján kezdtünk el először beszélgetni – meséli az egyik ágyás tulajdonosa. A sorsoláson mind a 42 ágyás gazdára talált. Az önkormányzat támogatásával eddig két közösségi kert épült, de Albertfalván is van egy, amit a helyi református közösség hozott létre.A nyertesek egyetlen, de fontos kötelezettsége, hogy gondozzák, műveljék kiskertjüket, ha pedig úgy adódik, hogy nem tudnak törődni vele, adják át más jelentkezőnek a lehetőséget.

T.D. - ÚjbudaTV