Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 18. csütörtök, Andrea, Ilma

Kelenföld

Terepasztalok a Kelenföldi állomásépületben  

Megkezdődhet a kelenföldi állomásépület felújításának előkészítése; a Közlekedési Múzeum koncepciója szerint vasúti terepasztalokat és modelleket bemutató, családbarát kiállítóhely és új közösségi tér lehet a százharminc éves vasúti épületből.

Megkezdődött az Újbudai Ősz  

A 8. Kelenföldi Lecsófesztivállal vette kezdetét augusztus 25-én az önkormányzat őszi rendezvénysorozata. A szabadtéri főzés és közösségi programok kedvelőit idén is számos program várja, a következő hetekben egymást érik Újbuda egy-egy városrészében a koncertek, főzőversenyek, közös mulatságok.

Őrmező új központja madártávlatból  

Kelenföld és Őrmező új városközpontjának születését örökíti meg saját megközelítéséből Rizsavi Tamás. A városi fotós a Futureal-csoport fejlesztésében megvalósuló, az Etele térnél épülő okosplázát és egy ikonikus, hullámformájú irodaparkot kapott lencsevégre ötven méter magasból.

Társadalmi egyeztetés indul az 1-es villamos közlekedési változásairól  

A tervek szerint júliusban indul a villamosforgalom az 1-es villamos meghosszabbított, Kelenföld vasútállomásig húzódó szakaszán. A Budapesti Közlekedési Központ ehhez kapcsolódóan megvizsgálta a kerület helyi kapcsolatokat biztosító autóbuszhálózatát, a térség ingatlanfejlesztéseit és társadalmi egyeztetést indít a tervezett felszíni közösségi közlekedési változásokról.

Nyáron indulhat a forgalom az 1-es villamos új szakaszán  

Utolsó fázisához ért az 1-es villamos Kelenföld vasútállomásig tartó meghosszabbítása, így tervezetten júliusban megkezdődik a forgalom az új szakaszon – közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK). Az Etele út felújított részét már hamarabb igénybe vehetik a gépjárművek.

Nyílt nap a 70 éves Kelenföldi autóbuszgarázsban  

Nyílt napot tartanak az idén 70 éves Kelenföldi autóbuszgarázs szerelőcsarnokában április 6-án. Az építészeti különlegességnek számító ipari műemlék mellett a mindennapokban nem látható közlekedési érdekességeket is megmutatják az érdeklődők.

Busójárás Kelenföldön  
 

Több százan vettek részt a Kelenföldi farsangon, amely vendégül látta a mohácsi Zauvjek csoport busóit. Ludányi Attila önkormányzati képviselő és a Porway’s Art Egyesület rendezvényének fővédnöke Hoffmann Tamás, Újbuda polgármestere és Németh Zsolt, az országgyűlés külügyi bizottságának elnöke volt.

Ideiglenes lezárás Dél-Budán  

Csütörtöktől ideiglenesen lezárják a XXII. kerületi Dózsa György úti útátjárót a Kelenföld-Százhalombatta vonalszakasz vasúti pályájának és kapcsolódó létesítményeinek korszerűsítése miatt. A lezárás várhatóan február 22-ig tart, kerülni a Nagytétényi úton lehet.

Nyílt nap a Kelenföldi autóbuszgarázsban a Hamzsabégi úton  

A kiemelkedően sikeres budafoki „villamosos” nyílt nap után újra a kerületbe várja a közösségi közlekedés iránt érdeklődőket a Budapesti Közlekedési Vállalat. Ezúttal a BKV jelenleg is üzemelő legidősebb autóbuszgarázsa nyitja meg kapuit a közönség előtt szeptember 29-én.

Kulcsszerepben Kelenföld a Déli pályaudvar karbantartása miatt  

Október 4-től 17-én éjfélig ideiglenesen bezár a Budapest-Déli pályaudvar - írja közleményében a MÁV Zrt. Ez idő alatt halaszthatatlan karbantartási munkálatokat végeznek a vágányokon, a váltókon, a forgalmat irányító biztosítóberendezésen, a felsővezeték-hálózaton, az alagút rézsűjén, a támfalakon és a peronokon. A Déliben emiatt szünetel a vonatközlekedés, és módosul az érintett vasútvonalak menetrendje.

Oldalak