Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 19. péntek, Emma

Koronavírus: 25 millió maszkokra és fertőtlenítőkre

Újbuda   |   2020, március 11 - 10:42
Nyomtatóbarát változatSend by email

Újbuda Önkormányzata 25 millió forint támogatást nyújt a Szent Kristóf Szakrendelő Nonprofit Kft.-nek arra, hogy az üzemeltetésében lévő felnőtt és gyermekháziorvosi, valamint védőnői rendelőkbe, illetve a kerület önkormányzati fenntartású óvodáiba, iskoláiba, szociális és gyermekvédelmi intézményeibe kézfertőtlenítő oszlopokat és az azokhoz hosszabb távra szükséges fertőtlenítőszereket beszerezze.

A támogatási összegből emellett a háziorvosok (összesen 103 fő) és védőnők (összesen 45 fő) egyszer használatos védőruhát, szájmaszkokat és védőszemüvegeket kapnak. A szükséges eszközök egy részének beszerzése és kihelyezése már megtörtént, van azonban olyan termék, amelyre a megnövekedett igények miatt várni kell.
Tekintettel arra, hogy Magyarországon is megjelent a vírusfertőzés, a korábban már ismertetett higiénés szabályokat továbbra is fontos fokozottan betartani!

Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt