Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
május 23. hétfő, Dezső

Influenza - ingyenesen kaphatnak védőoltást a pedagógusok is

Újbuda   |   2017, november 16 - 14:54
Nyomtatóbarát változatSend by email

Más rizikócsoportok mellett az idei évtől ingyenesen kaphatnak influenza elleni védőoltást a pedagógusok is - jelentette be Szabó Enikő helyettes országos tisztifőorvos csütörtökön Szegeden.

Az Országos Közegészségügyi Intézet főigazgató-helyettesi posztját is betöltő szakember egy a háziorvosok és megyei szakdolgozók számára rendezett tanácskozás szünetében tartott sajtótájékoztatón elmondta, összesen 1,3 millió adag ingyenes vakcina áll rendelkezésre a kor és foglalkozás szerint megállapított rizikócsoportok számára.
Javasolják az ingyenes védőoltás beadatását az egészségügyben dolgozók számára, a 60 év felettieknek, a súlyos szövődmények elkerülése miatt bizonyos krónikus betegségekben szenvedőknek, valamint az állatgondozással, -tenyésztéssel, -szállítással foglalkozóknak - közölte a helyettes országos tisztifőorvos.
Szabó Enikő kiemelte, a gyógyszertárakban megvásárolható védőoltást azoknak is érdemes beadatniuk a háziorvosukkal, akik nem tartoznak a rizikócsoportokba. Az influenza magas lázzal, rossz közérzettel, ízületi fájdalommal és súlyos szövődményekkel járhat.

MTI

LEGFRISSEBB
OLVASTA?
×

Streetball kupa Gazdagréten  

Idén első alkalommal kerül megrendezésre az Újbudai Streetball Fesztivál, melynek első állomása Gazdagrét volt a május 14-ei hétvégén. A viadalon nyolc csapat vett részt kettő korosztályban, és a nyárias napsütésben igazi közösségépítő, öröm kosárlabda zajlott a pályákon. A második állomás Őrmezőn volt, május 22-én, és a sorozat a Bikás parkban zárul május 29-én. A rendezvény szervezői Újbuda Önkormányzata, a Gazdagréti Közösségi Ház, a Kaptár, és az Újbuda Sportjáért. A streetball­sorozat fővédnöke Bakai-Nagy Zita alpolgármester és Keller Zsolt önkormányzati képviselő.

LAKOSSÁGI FELHÍVÁS az erdő- és szabadtéri tüzek megelőzésére  

Az enyhébb tavaszi időjárás beköszöntével egyre többen választanak szabadtéri programot és tevékenységet, ennek során fokozottabb figyelmet kell fordítani a szabadban keletkező tüzek megelőzésére. A veszélyt a száraz aljnövényzet és avar jelenti, amelyben könnyen és gyorsan terjed a tűz, különösen erős szél esetén. A szabadtéri tűzesetek keletkezésének fő oka az emberi gondatlanság. A károk akkor előzhetőek meg a legkönnyebben, ha tisztában vagyunk a biztonságos szabadtéri tűzgyújtás és a tűzmegelőzés alapvető szabályaival.