Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 18. csütörtök, Andrea, Ilma

Influenza: hamarosan kapható lesz az oltóanyag

Újbuda   |   2019, november 5 - 15:03Nyomtatóbarát változatSend by email

A jövő hét végén már a patikákban lesz az influenza elleni oltóanyag, a rizikócsoportba tartozók és a 60 év felettiek számára az 1,3 millió adag ingyenes vakcina már elérhető - mondta az egészségügyért felelős államtitkár kedden sajtótájékoztatón.

Horváth Ildikó kiemelte, hogy járvány még nincs az országban, így mostanában érdemes kérni az oltást, amelynek beadása után két hét alatt alakul ki a védettség. Megjegyezte: az influenza nagyon kellemetlen, lázzal, izomfájdalommal, gyengeséggel járó megbetegedés, és az esetek kisebb részében a szövődmények miatt a beteg kórházi ápolásra, intenzív terápiára szorul, de szélső esetben bele is halhat a fertőzésbe.
Elmondta, idén is - az elmúlt évekhez hasonlóan - 1,3 millió adag védőoltás áll rendelkezésre a rizikócsoportba tartozók oltásához. Így például a várandós kismamák, a cukorbetegek, a szív-, érrendszeri betegségben szenvedők, a veleszületett vagy betegség, kezelés révén szerzett immunhiányos állapotban szenvedők kaphatják meg ingyenesen a védőoltást. Rajtuk kívül ajánlott a térítésmentes védőoltás beadatása az egészségügyi intézményekben, valamint az állattartás területén dolgozóknak.
Müller Cecília országos tisztifőorvos hangsúlyozta: a betegség ellen a legjobb védekezés az oltás, a szakemberek a járvány csúcsát jövő év elejére, az 5., 6. naptári hétre várják.
Az influenza elleni védőoltás idén is három komponensű, két A és egy B vírusvariánst tartalmaz. Az oltóanyagban nincs élő vírus, így az megbetegíteni nem tud - emelte ki a szakember. Jelezte, az influenzavírus a legváltozékonyabb vírus, ezért kell évente, még a járvány előtt újra kérni az oltást.
Müller Cecília hozzátette, a felnőttek számára térítésmentes 1,3 millió adag vakcinán kívül négyezer adag áll rendelkezésre a három év alatti (de fél évnél idősebb) gyerekek oltására. Felhívta a figyelmet arra is, hogy aki az idei influenzaszezon idejére tervezte a gyermekvállalást, annak is ajánlott most a védőoltás beadatása.
Az országos tisztifőorvos kérdésre válaszolva elmondta, az állam által biztosított ingyenes védőoltást az elmúlt években egyre többen kérték háziorvosuktól, azonban tavaly a rendelkezésre álló mennyiségnek csak a 60 százaléka fogyott el, ami - mint fogalmazott - nem túl jó arány.
A sajtótájékoztatón az egészségügyért felelős államtitkár beoltatta magát influenza ellen.

MTI