Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 20. szombat, Tivadar

Hetedjére is Ezerjó

Újbuda   |   2018, október 9 - 10:28
Nyomtatóbarát változatSend by email

Kelenvölgy hagyományos őszi borünnepével zárult az idei Újbudai Ősz rendezvénysorozat október 6-án. A közösségi ház kertjében tartott rendezvény fővédnöke Hoffmann Tamás polgármester, védnökei Wendlerné Pirigyi Katalin és Csernus László önkormányzati képviselők voltak.

Az egésznapos rendezvényt a térség önkormányzati képviselője Wendlerné Pirigyi Katalin nyitotta meg. A gyerekeket népi fajátékok, kézműves programok és színpadi előadások várták. Az Ákom-Bákom Bábcsoport Csizmás Kandúr című produkciójával érkezett Kelenvölgybe, ahol már délelőtt ropogott a tűz a főzőversenyhez. A csapatok bármilyen ételt készíthettek; az egyetlen kötelező alapanyag a bor volt, amit mindenkinek használnia kellett és a zsűrinek is fel kellett szolgálnia a hegy levét. A szakemberekből álló döntnökök a helyes étel-bor párosítást is pontozták. A rendezvényen részt vettek a helyi politikai élet szereplői is: Farkas Krisztina, Nagyné Antal Anikó, Turbók Jánosné és Wendlerné Pirigyi Katalin önkormányzati képviselők és Molnár Gyula Dél-Buda országgyűlési képviselője a főzőversenyen erősítették egy-egy csapat munkáját és Junghausz Rajmund önkormányzati képviselő is kilátogatott az eseményre. Délután Németh Zsolt országgyűlési képviselő és Csernus László önkormányzati képviselő köszöntötte a fesztivál vendégeit, majd átadták a díjakat főzőverseny résztvevőinek és az aradi vértanúkról is megemlékeztek. A versenyt Kárpáti István nyerte vörösboros vadpörköltjével; az építési vállalkozó minden évben rész vesz a versenyen, ételei a legjobbak egyike.

A színpadon az érdi Rozmaring kórus vendégszereplését követően a Kelenvölgyi Általános Iskola Pávaköre lépett fel, majd az Újbudai Babszem Táncegyüttes is változatos műsort adott elő és több tánccsoport is bemutatkozott.

A délután borkóstolással és a szüreti felvonulással folytatódott, Kelenvölgy utcáit feldíszitett hintóval, lovashuszárok kíséretében lehetett végig járni. Végül Sőnfeld Mátyás lélekfrissítő Zenebatyuja, majd az Ethno Sanzon Zenekar fellépése zárta a rendezvényt.

D. B. S.