Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
október 7. hétfő, Amália

Nagyné Antal Anikó

Távfűtéses játszótér  

Hoffmann Tamás polgármester, Ujhelyi Csaba, a Főtáv Zrt. kapcsolati és üzletfejlesztési igazgatója, valamint Nagyné Antal Anikó és Csernus László önkormányzati képviselő helyezte el annak a tematikus játszótérnek az alapkövét, amely a távfűtés népszerűsítését tűzte ki célul.

Biztonságos Óvoda kupa és KRESZ-park Újbudán  
 

Biztonságos Óvoda Kupát rendeztek és felavatták a nyaranta épülő KRESZ-parkot az Észak-Kelenföldi Óvoda Keveháza utcai telephelyén a Biztonság Hetében. A szeptember 25-én tartott megnyitón részt vett Hoffmann Tamás polgármester, Molnár László alpolgármester, Nagyné Antal Anikó önkormányzati képviselő, Jáger István rendőrkapitány, valamint a Közlekedéstudományi Intézet és az ORFK-Országos Balesetmegelőzési Bizottság (ORFK-OBB) több vezetője, munkatársa.

Ismét lesz T-MA verseny  

Harmadszor indítja útjára a Képességforrás Egyesület az Összefogás Újbudáért Egyesülettel közösen a T-MA versenyt, amely részben kompetencia alapú, részben a megszerzett ismeretek kreatív felhasználásán alapszik. Idén újdonság a digiértés, vagyis a digitális formában megjelenő információk, szövegek értelmezése, a köztük való gyors és megbízható eligazodás. A rendezvényről az ötletgazda, Nagyné Antal Anikó önkormányzati képviselő beszélt.

Rózsaszín pad hívja fel a figyelmet a rákszűrésekre  

Rózsaszín pad került a Fejér Lipót utcába azzal a céllal, hogy felhívja a figyelmet a rendszeres rákszűrésre. Az akciót Kocsi Mónika újbudai édesanya, blogger szervezte Nagyné Antal Anikó önkormányzati képviselő segítségével.

Pedagógusok bálja Kamaraerdőn  
 

A hagyományoknak megfelelően Kamaraerdőn rendezték meg a tizenötödik pedagógus bált. A bölcsődei, óvodai és iskolai nevelőket, tanítókat és tanárokat Hoffmann Tamás polgármester és Simicskó István országgyűlési képviselő köszöntötte.

Húsvéti köszöntés  

Idén is négy újbudai iskola vállalta, hogy elkészítik azokat a hímes tojásokat, amelyeket a kerületi vezetők a hagyományokhoz híven a kerületi idősellátásban részt vevőknek ajándékoznak.

Karácsonyi készülődés  
 

A karácsony előtti napokban hagyományosan ajándékot visznek a kerület vezetői az újbudai idősotthonokba, idősklubokba. Idén először a Keveháza utcai Idősek Klubjába látogatott el Hoffmann Tamás polgármester, Molnár László alpolgármester és Nagyné Antal Anikó önkormányzati képviselő.

Karácsonyváró KreaPlacc  

2018december1415:00
»
2018december1418:00

Gyere, ismerd meg a kerület kézműves anyukáit, és szerezz be igazán egyedi cuccokat.

Átadták a kerület hatodik közösségi kertjét a Fraknó utcában  
 

Az önkormányzat által felkínált 43 ágyás mindegyike gazdára talált a kerület legújabb közösségi kertjében, a Fraknó utca 6-10. előtti parkban. A kertet Hoffmann Tamás polgármester és Nagyné Antal Anikó önkormányzati képviselő adta át október 24-én.

Felavatták Veress Miklós keramikus művész emléktábláját  

Emléktábla került Veress Miklós keramikus művész tiszteletére a Hengermalom út 2/c. számú ház falára az Összefogás Újbudáért Egyesület és Nagyné Antal Anikó önkormányzati képviselő kezdeményezésére, Újbuda Önkormányzata támogatásával. A művész hat évtizedet élt a házban családjával.

Hetedjére is Ezerjó  
 

Kelenvölgy hagyományos őszi borünnepével zárult az idei Újbudai Ősz rendezvénysorozat október 6-án. A közösségi ház kertjében tartott rendezvény fővédnöke Hoffmann Tamás polgármester, védnökei Wendlerné Pirigyi Katalin és Csernus László önkormányzati képviselők voltak.

Égre néző profán világ  

Jakobi Anna Mária festőművész alkotásai az Ars Sacra Fesztivál részeként láthatók a Budai Klub Galériában. A tárlatot Feledy Balázs művészettörténész nyitotta meg szeptember 13-án, a résztvevőket Nagyné Antal Anikó önkormányzati képviselő köszöntötte. A kiállítás október 18-ig tekinthető meg.

Gárdonyiról és Móriczról szabadon  

A februárban meghirdetett Újbuda Természeti és Kulturális Kincsei játékos vetélkedő legjobbjainak szerveztek szóbeli döntőt a Malom Közösségi Térben május 26-án.

Különleges ajándékokat kaptak a Fraknó utcai idősek  
 

Pásztorjátékkal köszöntötték a Fraknó utcai Újbudai Idősek Háza időseit az intézmény dolgozói december 21-én. A rendezvényre ellátogatott Hoffmann Tamás polgármester, Nagyné Antal Anikó önkormányzati képviselő, valamint a Magyarországi Vietnámiak Egyesülete vezetői is.

Oldalak