Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 19. péntek, Emma

Elfogadták a kerület költségvetését

Újbuda   |   2015, február 20 - 12:53Nyomtatóbarát változatSend by email

Tizennégy nyilvános napirendi pontot tárgyalt február 19-én a képviselő-testület, a legtöbb hozzászólás a kerület 2015. évi költségvetésével kapcsolatban hangzott el. Eddig névtelen újbudai közterületek elnevezését javasolják a Fővárosi Közgyűlésnek.

A 2015-ös költségvetés vitája előtt Hoffmann Tamás elmondta, a gazdaságilag megalapozott büdzsé garantálja a kerület stabil működését és a sok önként vállalt feladat teljesítését. Hozzátette, mindezt úgy érik el, hogy ebben az évben sem lesz adóemelés és új adónemek kivetésén sem gondolkodnak. A bevételeket – amelyek fedezik a fejlesztések, beruházások költségeit – inkább a külső források minél nagyobb arányú bevonásából kívánják előteremteni. A polgármester kiemelte, a 2010 utáni gyakorlatot folytatva, idén is a lehető legkisebb volumenű vagyoneladással kalkuláltak.

Az előterjesztés vitájában Molnár Gyula, a szocialisták frakcióvezetője éppen ezt a fajta vagyongazdálkodást kérdőjelezte meg. Véleménye szerint, a fejlesztések azért maradnak majd a ciklus végére, mert a jelenlegi városvezetés nem hajlandó vagyonelemeket értékesíteni. A politikus úgy véli, a költségvetés – főként annak bevételi oldala – túlságosan statikus és nélkülözi a kreativitást, ezért abban nem maradt mozgástér. Végül elmondta: úgy látja, hogy a büdzsé „rossz felfogású” és túl sok a baj vele, ezért azt nem szabad megszavazni.

Szabó György, a Jobbik képviselője a kerülettel kapcsolatos hosszú távú tervek, víziók hiányára hívta fel a figyelmet.

Újbuda 2015. évi költségvetésének elfogadását tizenöten támogatták, heten ellene szavaztak, ketten pedig tartózkodtak.

(V.L.)

Több, eddig névtelen újbudai közterület elnevezéséről is döntött a képviselő-testület, a javaslatokat azonban a Fővárosi Közgyűlésnek is jóvá kell hagynia. A határozat értelmében a Keltike lejtőt és a Hosszúréti utcát összekötő közút a Rózsaszőlő utca, a Kőérberki út és az Egér út közti közút 1. szakasza a Kisködmön, 2. szakasza pedig a Boroszlán utca nevet viselheti. A Cickafark utca–Keltike lejtő közti utat Beléndek utcának, a Parittya utcától az Egér útig tartó közterületet pedig Kászon utcának nevezhetik, ha arra a főváros is engedélyt ad. Gazdagréten, a Torbágy utca előtti zöld terület a jövőben Dzsungel park lehet. Nevét az ott működő Dzsungel játszótér után kapta. A képviselők javasolták továbbá, hogy a budai alsó rakpart Petőfi híd és Rákóczi híd közötti szakaszát Henryk Slawik rakpartra keresztelhessék, illetve indítványozták, hogy Budapest területén egy méltó közterület nevezzenek el dr. Victor János református lelkészről.

Elfogadták a kerület költségvetését