Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 19. péntek, Emma

képviselő-testület

Közös feladat: új szabályok a köztisztaságért  

Parkolási megállapodás módosítása, kerületi ingatlanok felújítása – többek között ezekről az ügyekről is tárgyalt október 21-i ülésén Újbuda képviselő-testülete. Tizenegy napirendi pontot nyílt, kettőt pedig zárt ülésen tárgyaltak meg.

Negyvenhét napirendi pontban döntött a képviselő-testület  

Az önkormányzat képviselő-testületének szeptember végi ülésén különösen sok, összesen negyvenhét napirendi pontot tárgyaltak meg. Az ülést kezdetben László Imre polgármester távollétében Bakai-Nagy Zita alpolgármester vezette.

Újra ülésezhetett a képviselő-testület  

Nyolc hónap után június 17-én ülésezett először Újbuda képviselő-testülete. A reggeltől késő délutánba nyúló ülésen rekordmennyiségű, 38 napirendi pontban kellett dönteniük az egybegyűlteknek.

Átlátható döntéseket hozott a képviselő-testület  

A koronavírus-járvány idején nincs lehetőség képviselő-testületi ülést tartani, Újbudán azonban előzetes egyeztetések után átlátható döntések születtek. A képviselők írásban megkapták az előterjesztéseket, amelyekhez módosító javaslatot fűzhettek, majd véleményezhették azokat, igen, nem vagy tartózkodás jelzésével.

Online egyeztetés és döntés 41 ügyben  

A járvány miatt továbbra sem lehet bizottsági és képviselő-testületi üléseket tartani, így László Imre, Újbuda polgármestere a képviselők véleményének kikérésével hozta meg a kerületet érintő döntéseket. Az elmúlt év decemberében az egyeztetések után 41 ügyben született határozati döntés.

Térségi összefogás Törökbálinttal  

Újbuda képviselő-testülete augusztus 24-én tartotta soron következő ülését, majdnem teljes létszámmal. Az egybegyűltek kilenc napirendi pontot tárgyaltak, az előterjesztések többségét elfogadták.

120 nap után újra üléseztek a képviselők  

Hosszú kényszerű kihagyás után június 25-én tartotta meg soron következő ülését Újbuda Önkormányzatának képviselő-testülete. Az egybegyűltek több mint nyolc órán át tanácskoztak, harminchárom nyílt és egy zárt ülésen tárgyalt ügyben döntöttek.

Megtartották az év utolsó testületi ülését Újbudán  
 

December 19-én, rendes ülés keretében több fontos kérdésben is döntést hozott Újbuda képviselő-testülete. Sürgősségi eljárásban többek között azt a javaslatot is elfogadták, amely a Hamzsabégi sétány védelmét és annak zöldövezeti besorolását kezdeményezi, valamint döntöttek arról is, hogy az Újbudán működő szakkollégiumokat pályázati rendszerben támogatják. A testület határozott a „Családbarát Vállalkozás Újbuda” és a „Felelős Vállalkozás Újbuda” díjak odaítéléséről is: a díjakat az önkormányzat újévi rendezvényén adják majd át a nyerteseknek.

Új alpolgármestereket választott a képviselő-testület  
 

Újbuda képviselő-testülete László Imre polgármester kezdeményezésére rendkívüli ülést tartott október 31-én. Megalakultak az új frakciók és bizottságok, megválasztották az alpolgármestereket és tanácsnokokat, és egy fővárosi terület elővásárlásával kapcsolatban is döntött a testület.

Letette az esküt a kerület új képviselő-testülete és polgármestere  
 

Október 24-én tartotta Újbuda Önkormányzatának újonnan megválasztott képviselő-testülete alakuló ülését, amelyen a képviselők teljes létszámban, mind a huszonöten megjelentek. Az ünnepélyes eskütételek után László Imre polgármester röviden ismertette programját, és a testület megkezdte a munkát.

Oldalak