Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
november 26. szombat, Virág

Egészségnap a Szent Kristóf Szakrendelőben

Újbuda   |   2018, május 16 - 11:26Nyomtatóbarát változatSend by email

Családi egészségnapot tartottak a Fehérvári úti szakrendelőben május 12-én. Az érdeklődőket ingyenes állapotfelméréssel, bemutatókkal és egészségügyi programokkal várták.

Már nyitáskor több százan érkeztek a Szent Kristóf Szakrendelőbe május 12-én. Őket Dr. Kóti Tamás, az intézmény főigazgatója, Wendlerné dr. Pirigyi Katalin Újbuda Szociális és Egészségügyi Bizottságának tagja és Haidar Norbert, Újbuda Szociális és Egészségügyi Bizottságának elnöke köszöntötte. Elhangzott, hogy a hazai egészségügyi intézmények közül elsőként kapott a Szent Kristóf Szakrendő családbarát munkahely címet, aminek különösen nagy jelentősége van a Családok Évében. A rövid köszöntő után az érdeklődők tájékoztató füzetet kaptak az egészségnapon igénybevehető vizsgálatokról. Ezek eredményeit a szakrendelő munkatársai a füzetben rögzítették, hogy később házi orvosuknak is megmutathassák a páciensek.

Az egészségnapon 21 szűrővizsgálat, 7 bemutató és további programok közül lehetett választani. Az intézmény ápolási igazgatója, Dr. Záray Gyuláné elmondta: az egészségnapokon legtöbben a vércukormérést, a bőrgyógyászati anyajegyszűrést, valamint a boka-kar index vizsgálatot veszik igénybe, de népszerűek az egészséges életmódot népszerűsítő bemutatók is.

D. B. S.