Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 19. péntek, Emma

Egészséges Budapest, egészséges Újbuda

Újbuda   |   2018, március 1 - 10:54Nyomtatóbarát változatSend by email

Újbuda komoly változások előtt áll, ami a kerület egészségügyi intézményrendszerét illeti, hiszen a következő években több milliárd forintból bővül és korszerűsödik a fekvő-, illetve járóbeteg-ellátás, nem beszélve a Dobogóra tervezett centrumkórházról. Mindez egy jól felépített stratégia része, amelynek középpontjában az újbudaiak egészsége áll.

Többmilliárdos kormányzati támogatás az egészségfejlesztésre
Az előző európai uniós ciklusban több mint 500 milliárd forint értékben mentek végbe egészségügyi fejlesztések vidéken. Abból a keretből az akkor hatályban lévő szabályozás miatt a Közép-magyarországi régió kimaradt. Ennek ellensúlyozására alkotta meg a kormány az Egészséges Budapestért Programot (EBP), amely részeként 2025-ig a tervek szerint 700 milliárd forintból fejlesztik a régió egészségügyi ellátórendszerét. – Dél-Buda azért izgalmas ebből a szempontból, mert az egyik centrumkórházat itt, a Dobogó városrészben tervezik kialakítani, olyan zöldmezős beruházás keretében, amilyenre a magyar egészségügyben 1979 óta nem volt példa – jelentette ki Ónodi-Szűcs Zoltán egészségügyért felelős államtitkár azon a sajtótájékoztatón, amelyet a Szent Imre Egyetemi Oktatókórházban tartottak annak kapcsán, hogy a kormány 3,7 milliárd forintos támogatásban részesíti az intézményt.
– Elsődleges cél, hogy az újbudaiak a lehető legjobb egészségügyi ellátásban részesülhessenek, amelyhez elengedhetetlen az intézmények megfelelő műszaki felszereltsége és infrastrukturális fejlettsége – ezt már Simicskó István honvédelmi miniszter, Újbuda országgyűlési képviselője fejtette ki az eseményen. Véleménye szerint a kórház orvosai, ápolói és dolgozói most is mindent megtesznek a betegek gyógyulásáért, a támogatásból beszerzendő diagnosztikai készülékek pedig tovább segítik a munkájukat. Hozzátette: nem ez az egyetlen támogatás, amit a kórház kap, további 5 milliárd forint várható az intézmény fejlesztésére.
Bedros J. Róbert igazgató – aki egyben a Dél-Budára tervezett centrumkórházért felelős miniszterelnöki megbízott – kiemelte, hogy a Szent Imre Kórházban az elmúlt hét esztendőben rengeteg beruházást hajtottak végre, mi több, az egymilliárd forintos adósságától is megszabadult az intézmény. A mostani támogatásból új CT-, MRI-, ultrahang-berendezéseket, illetve DSA-készülékeket vesznek, amelyek a gyorsabb és hatékonyabb betegellátást segítik. A centrumkórházra kitérve elmondta, hogy annak bázisát a Szent Imre Kórház orvosai és dolgozói adják majd, vagyis az aktív osztályokon dolgozó kollégák ott folytatják munkájukat. A Dobogó városrészben felépülő intézmény egy olyan sürgősségi kórház lesz, amely a nap 24 órájában mindenféle esetben ellátja majd a betegeket, beleértve a gyermekeket is. Magyarországon eddig egyedülálló módon egyágyas kórtermekben gyógyulhatnak majd az érintettek, kivéve a gyermekközpontot, ahol kétágyas szobák lesznek, hogy a szülők kényelmes körülmények között, gyermekükkel együtt várhassák a gyógyulást. Az új létesítményben olyan osztályok is helyet kapnak majd, amelyek a Szent Imrében nincsenek, mint például a szívsebészet, ahol sürgősségi beavatkozásokat is el lehet végezni. A miniszterelnöki megbízott szerint egy zöldmezős beruházás kétségtelen előnye, hogy az intézményt a betegigényeknek megfelelően alakíthatják ki, és a kollégáknak is a legjobb munkakörülményeket teremthetik meg, ez esetben például nővérszálló, valamint az ott dolgozók rendelkezésére álló bölcsőde és óvoda létrehozásával. A mai Szent Imre Kórház a centrumkórház külső telephelye lesz, ahol műtét előtti és utáni kezeléseket végeznek el, és itt lesz a krónikus rehabilitációs ellátás is.
Nem a centrumkórház az egyetlen EBP-fejlesztés Újbudán, hiszen ennek keretében valósul meg a Gyermek-egészségügyi Centrum és az Egynapos Sebészet (Gyeüc) is a Szent Kristóf Szakrendelő szomszédságában. Hoffmann Tamás polgármester kiemelte, hogy az EBP egyszerre ad lehetőséget Újbudának a fekvő- és a járóbeteg-ellátás fejlesztésére, különös tekintettel a gyermekekre. A Gyeüc előkészítő munkálatai már zajlanak, az 1,9 milliárd forint állami támogatás, valamint a kapcsolódó önkormányzati források rendelkezésre állnak, rövidesen kiírják a közbeszerzést, annak lezárulta után pedig jöhetnek az első „kapavágások”. A centrumkórházzal kapcsolatban a polgármester megjegyezte, hogy a beruházás városfejlesztési szempontból is lehetőség a kerületnek, elsősorban a közösségi közlekedés szükségszerű bővítése miatt. Az új, ezerágyas intézmény 1,2 millió ember ellátásáért lesz felelős a fővárosban és Pest megyében. Németh Zsolt országgyűlési képviselő kijelentette, hogy az új kórház korszakos jegye lesz a magyar egészségügynek. Mint mondta, a kormányzat nemcsak az egészségügyi intézmények, hanem a mentőállomások fejlesztésére is nagy hangsúlyt fektet, hiszen jelenleg több mint száz mentőállomás felújítása zajlik, és újak is épülnek.
Új intézmények, bővülő lehetőségek
– Újbuda a főváros legnagyobb lélekszámú városrésze, így alapvető, hogy az egészségügyi ellátás minél szélesebb spektrumon mozogjon. Egészségügyi koncepciónk nemcsak a gyógyításra, hanem a prevencióra is nagy hangsúlyt fektet. Szeretnénk, ha minél többen sportolnának minden korosztályban, ennek érdekében számtalan ösztönző programot és sportfejlesztést is végrehajtottunk. Ám van, amikor a megelőzés nem oldja meg a problémát. Ezért alakítottunk ki jól működő, hatékony egészségügyi ellátórendszert, amely szükség esetén az újbudaiak rendelkezésére áll – mondta el lapunknak Hoffmann Tamás polgármester. Ennek érdekében csak 2017-ben közel 377 millió forint értékben épültek, illetve újultak meg rendelők, szereztek be eszközöket a kerületben önkormányzati forrásból. Ultrahang- és röntgenberendezések érkeztek a Szent Kristóf Szakrendelőbe, háziorvosi rendelők fűtési és klímarendszereit újították fel, vagy energetikai, árnyékolástechnikai fejlesztéseket végeztek az épületeken. A végéhez közeledik az Újbudai Szociális Szolgálat új, Fejér Lipót utcai épületének kialakítása, ahol pszichiátriai betegek, valamint fogyatékos gyermekek nappali ellátását teszi lehetővé az önkormányzat, teljes egészében a sajátos igényeknek megfelelve. A közeljövő legnagyobb helyi beruházása az egészségügy területén a Gazdagréti Védőnői Szolgálat épülete, valamint a Keveháza utcai Alapellátási Centrumnak helyet adó épület lesz, amelyre összesen 234 millió forintot költ Újbuda Önkormányzata. Gazdagrét népessége az elmúlt időszakban ugrásszerűen növekedett, így a védőnői szolgálat körzetei már nem tudták ellátni a környéken élő gyermekeket, sokaknak a Szent Kristóf Szakrendelőbe kellett eljárnia a rendszeres vizsgálatokra. A szakrendelő szakmai javaslata alapján a Gazdagréti tér 5. szám alatti ingatlanrész kap új funkciót, ahol szoptatós helyiség is a kismamák rendelkezésére áll majd.

A Szent Kristóf az ország egyik legjobban felszerelt szakrendelője
Az elmúlt négy évben Újbuda Önkormányzata tulajdonosként több mint 700 millió forintnyi beruházást vitt véghez a Szent Kristóf Szakrendelőben, így az a hasonló intézmények között a legjobban felszereltek közé tartozik. Az elsősorban a kerület lakosait kiszolgáló, alap- és szakellátási feladatokat ellátó intézmény az egészségügyi alapellátás keretében működteti a kerületi védőnői hálózatot, biztosítja a gyermekfogászati ellátást, az iskolai-óvodai egészségügyi szolgáltatást és 30 szakterületen a járóbeteg szakorvosi ellátást. A Fehérvári úti központi épületben előjegyzési rendszer, valamint a kulturált várakozást, a páciensek személyiségi jogainak védelmét biztosító elektronikus beteghívó rendszer üzemel, az orvosi műszerpark folyamatosan cserélődik. A szakrendelőben 2016 óta állandó kihasználtság mellett MR diagnosztikai készülék is működik, segítve a betegek gyors hozzáférését a szükséges vizsgálatokhoz. Emellett megújult az ambuláns műtő, és korszerű gasztroenterológia is várja a betegeket. 2017-ben a szakrendelő kardiológiája és radiológiája kapott új, nagy teljesítményű, felső kategóriás ultrahang-berendezéseket, amelyek pontosabb, gyorsabb diagnosztikai vizsgálatokat tesznek lehetővé, a várakozási időt is csökkentve. A szakrendelő által üzemeltetett gyermekfogászat és szájsebészet, valamint a fogászati röntgen az elmúlt években teljes modernizáción esett át: megújult az összes gyermekfogászati és szájsebészeti rendelő, új eszközöket, kezelőszékeket vásároltak, digitális fogászati és panorámaröntgen-készülékeket szereztek be. Jelenleg nincs háromévesnél idősebb fogászati kezelőegység a szakrendelőben. A fejlesztések azért is kiemelten fontosak, mert így a szakorvosi gárda is jobb körülmények között tud dolgozni, ez pedig segít abban, hogy az orvosok hosszú ideig, stabilan a szakrendelő kötelékében maradjanak, biztosítva a zökkenőmentes betegellátást, ami nélkülözhetetlen egy olyan rendelőben, ahol évi 800 000 orvos-beteg találkozás történik.

Szűrővizsgálatokkal az egészségért
Tudományos tény, hogy a prevenció és az egészségtudatos életforma egyértelműen növeli az egészségben eltöltött életévek számát, éppen ezért szinte nem telik el hónap, hogy ne legyen a kerületben valamilyen szűrés, tanácsadás vagy figyelemfelhívó kampány. Az egyik legfontosabb ilyen program a Családi Egészségnap a Szent Kristóf Szakrendelőben, amelyre legutóbb is több mint ezer érdeklődő érkezett. A szervezők mindenkire gondolnak ilyenkor: a gyerekek szemészeti, allergia-, bőrgyógyászati szűréseken és testalkatfelmérésen vehetnek részt, a középkorúakat vércukorszint-, koleszterinszint-, illetve vérnyomásméréssel, dohányzásról való leszoktatással, egészséges táplálkozáshoz kapcsolódó dietetikai tanácsadással és bőrgyógyászati, urológiai, valamint artériás szűrésekkel várják. Az időseknek szárazszeműség-, zöldhályog- és hallásvizsgálatot, valamint csontsűrűségmérést is szerveznek. Az intézmény másik fontos rendezvénye az Anyatejes Világnapi program. A kampányoknak és a szakemberek, különösen a védőnők munkájának köszönhetően az elmúlt években nőtt a fél- vagy egyéves korukig szoptatott csecsemők száma a kerületben. A féléves korukig anyatejjel táplálkozó babák aránya 93, az egyéves korukig anyatejjel táplálkozóké 56 százalék. A szoptatás javítja az egészséges fejlődés esélyeit, segít megelőzni a betegségeket, csökkenti a táplálási komplikációkat is.
A lehetőségek köre a jövőben is bővül: a szakrendelő márciusban indítja útjára azt a projektjét, amelynek résztvevői ingyen kölcsönözhetnek online vérnyomásmérőket (ezeket a háziorvosok segítségével kaphatják majd meg a kerületben lakó érintettek). További terv, hogy Alapellátási Központ néven prevenciós tevékenységeknek helyet adó központot alakítanak ki a Vahot utcai rendelő üresen álló részében. A közösségi programok közül kiemelkedik az EgészségPart című tematikus nap. A prevencióra nagy hangsúlyt fektető eseményen legutóbb is számos szűrésre volt lehetőség, testtömegindex-méréssel, fogászati tanácsadással, természetes alapanyagú termékek vásárával és a Szent Kristóf Szakrendelő egészségügyi tájékoztatójával várták a szép számban érkező látogatókat. Az Andor utcai HázakHáza családi mozgás- és programközpont, valamint az Erőss Zsolt hegymászó által alapított Omnivagus Egyesület is szervez egészségügyi megelőző programot Újbudán. Ez a Pajkos Utcabál, ahol főleg a mozgásra mint prevenciós lehetőségre hívják fel a figyelmet, miközben igyekeznek a sérült gyerekek integrációját is elősegíteni azzal, hogy egészséges társaikkal együtt vesznek részt a helyszíni programokon.
Teddy maci program
A Teddy maci programban orvostanhallgatók játsszák el a rendelést: a plüssjátékok gyógyítása közben az óvodás gyermekek is meggyőződhetnek arról, hogy nem is olyan félelmetes az orvosi rendelő, a vizsgálat, miközben megismerhetik a leggyakrabban használt orvosi eszközöket, műszereket is.