Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
június 18. szerda, Arnold, Levente

Újbuda

Kovács Kálmán emlékkiállítása a B32-ben

A B32 Galéria és Kultúrtérben augusztus 11-én nyílt meg Kovács Kálmán festőművész emlékkiállítása. A tárlaton az 1927-ben, akkor még Csehszlovákiához tartozó Miksin faluban született alkotó az Európai Iskola, a non-figuratív, geometrikus, organikus művészet nagyjainak munkáján nevelkedett művész alkotásai láthatóak. A kiállítást szeptember 2-ig lehet megtekinteni.

A kutyáknak és macskáknak is családban a helye

Az otthonról elszökő vagy kidobott kutyák és macskák sorsára ugyanúgy pecsét került, mint a 11. kerületi önkormányzat és a Fővárosi Önkormányzati Rendészeti Igazgatósága (FÖRI) Illatos úti ebtelepének együttműködési szerződésére. Ennek értelmében az Újbudán kóborló egykori házi kedvencek új életet kaphatnak. A felelős állattartás szabályait újra és újra hangsúlyozni kell.

Kutatás indul az idősekről

A kerületben élő idősek igényeinek felmérésére indít átfogó kutatást Újbuda Önkormányzata. Az augusztusban kezdődő felmérés során a kérdezőbiztosok arról kérdezik majd a 60 éven felülieket, mi a véleményük a 60 plusz programról, és milyen lehetőség hiányzik az életükből, ami eddig nem szerepelt a havonta 2-300 elfoglaltságot kínáló listáról. Az érintetteknek lehetőségük lesz online is kitölteni a kérdőívet.

Ellenőrzik a hajléktalanokat  

Újbuda Önkormányzata közterületi akciósorozatot indított rendőrök, közterület-felügyelők, az FKF és a Magyar Máltai Szeretetszolgálat munkatársainak részvételével. A hajléktalanokkal kapcsolatos lakossági panaszokra reagáló ellenőrzések a köztisztaságot és a közrendet érintő problémákat hivatottak felszámolni.

A fák locsolására buzdít az önkormányzat

Bár még tombol a nyár, a fák lombja sok esetben úgy néz ki, mintha ősz lenne: a vízhiánytól a levelek elsárgulnak és lehullanak. Augusztusra rengeteg fa száradt ki a fővárosban, ezért Bakai-Nagy Zita alpolgármester arra biztatja a lakókat, akár egyénileg, akár összefogásban locsolják meg egy kanna vízzel a házuk közelében álló közterületi fákat.

Elmaradó beruházások - Ongjerth Richárd, Negyedóra

Számos nagyszabású beruházás elmarad Újbudán. A Galvani híd, a fonódó vlllamos meghosszabbítása, a déli elkerülő vasút a Hamzsabégi útnál vagy a Műegyetem tervezett új épülete is. Mit jelent mindez a kerületnek - erről kérdeztük Ongjerth Richárd urbanistát.

Újjászületik a Bohócos játszótér  

Nemcsak kibővül, de teljesen meg is újul a Beregszász téri Bohócos játszótér és az azt körbeölelő park, ahol lesz sport-fitnesz terület és futókör is.

Elkészült a nagykörúti kerékpársáv újbudai folytatása

Mostantól a Budára igyekvő biciklisek a Petőfi hídon át az Irinyi József és az Október huszonharmadika utcán keresztül akadálytalanul tekerhetnek át Újbudán oda-vissza. A kerületben végzett fejlesztéseknek köszönhetően így ma már a Nyugatitól egészen a Kelenföldi pályaudvarig biciklizhetünk kijelölt kerékpársávon. A Magyar Kerékpáros Klub Happy Mass néven örömbringázást szervezett az új budai biciklisávon.

Tanévkezdő csomag jár a kerületi kisgyerekeknek  

Az Újbuda Prizma Közhasznú Nonprofit Kft. 160 dolgozója már javában dolgozik az önkormányzat által támogatott iskola- és óvodakezdési csomagok összeállításán. A csomagokban egyebek között tornazsák, láthatósági mellény, kulacs és rajzeszközök vannak.

Nyárestek a Bikás parkban  

2022augusztus0813:15
Augusztusban piknikvetítéssel és ünnepi koncertekkel várja az érdeklődőket a Bikás park.

Izraeli vendégek  

Udvariassági látogatáson fogadta László Imre polgármester az izraeli Bam Yat elöljáróit. A Tel-Aviv mellett fekvő városban 150-160 ezren élnek, akárcsak a XI. kerületben.

Oldalak