Rajz- és esszépályázat gyerekeknek
Rajz- és esszépályázatot hirdetett a magyar címer és zászló ünneplésére a Nemzetstratégiai Kutatóintézet, amely február 22-ig várja három korcsoportban az alkotásokat.
Romlott a levegő minősége
Több településen - köztük a fővárosban - tovább romlott a levegő minősége a magas szállópor-tartalom miatt - tájékoztatta a Nemzeti Népegészségügyi Központ csütörtökön az MTI-t.
NAV: változás a lakhatási támogatásoknál
Január 1-jétől megszűnt a mobilitási célú lakhatási támogatás és a lakáscélú munkáltatói támogatás adómentessége, továbbá változtak a munkásszállásra vonatkozó szabályok - hívja fel a figyelmet az adóhatóság a honlapján közzétett tájékoztatókban.
Nincs több papíralapú dokumentáció a mentőknél
Megszűnt a papíralapú dokumentáció a mentések során - mondta az Országos Mentőszolgálat főigazgatója az M1 adásában.
Célszerű még januárban nyilatkozni az adókedvezményekről
A gyermeket nevelőknek és a fiatal házasoknak célszerű még januárban nyilatkozniuk munkáltatójuknál az általuk igénybe vehető adókedvezményekről, mert a kedvezmények hatása így már a januári jövedelemben jelentkezik – írja a Pénzügyminisztérium. Több női betegség után is érvényesíthető lesz a tartósan betegek adókedvezménye.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság lakossági hírlevele
„Télen is biztonságban a vizeken” címmel prevenciós tájékoztatót tett közzé a Budapesti Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Osztálya a 2019. januári elektronikus hírlevélben.
Digitalizált Eötvös-jegyzetek
A közelmúltban vásárlás útján az Eötvös Loránd Tudományegyetem birtokába került báró Eötvös Loránd 1880–1881. tanévi bekötött jegyzetkönyvének kőnyomatos kézirata. A tudós előadásairól készített jegyzeteket az ELTE Egyetemi Könyvtár és Levéltár feldogozta és digitalizálta, így az iratanyag a nagyközönség számára is hozzáférhetővé vált, és mind természettudományos, mind nyelvi, mind pedig didaktikai szempontból kutatható.
Tél: havas utak, latyak mindenhol
Havas, hókásás, latyakos útfelületre számíthatnak az autósok mindenhol, azt követően, hogy kedden és szerdára virradóan jelentős mennyiségű hó hullott országszerte. A Fővárosi Közterület-fenntartó Zrt. folymatosan takarítja Budapest útjait, de kérik az ingatlantulajdonosokat, hogy a házak előtti járdaszakaszokat maguk is takarítsák le és síkosság mentesítsék.
Az A38 mindig képes a megújulásra
Az A38 Hajó fennállásának tizenötödik éve legalább olyan gazdag és változatos programot hozott, mint a korábbiak – olvasható a szórakozóhely közleményében.
Zenei tehetségeket keresnek
Még lehet nevezni fiatal tehetséges zenészeket, valamint életműdíjra érdemes művészeket a Cziffra György zenei fesztivál díjaira, amelyeket február 24-én adnak át Budapesten, a Zeneakadémián.
Épül az Etele Plaza Újbudán
Pillanatkép az épülő Etele Plaza az ország legnagyobb multimodális, azaz több közlekedési módot összekötő csomópontjában, az Etele tér közvetlen közelében 2019. január 8-án.
Aktualizálta az adóbevallási információkat a NAV
Elindult az idei e-szja rendszer, már minden aktuális bevallási információ elérhető a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) honlapján.
Érdemes ellenőrizni a vízórákat!
A vízórák ellenőrzésére figyelmeztet a Fővárosi Vízművek a fagy miatt.
Idén két hónapig tart a farsang
Elkezdődött a farsang időszaka, amely minden évben vízkereszttől tart hamvazószerdát megelőző keddig. 2019-ben ez a nap március 6-ra esik.
Díjazták az ajándékozókat
December 20-án a Polgármesteri Hivatal tanácstermébe invitálták a legötletesebb, legkreatívabb karácsonyi díszeket készítő kerületi diákokat. Hoffmann Tamás polgármester minden karácsony előtt ezekkel az ajándékokkal lepi meg az idősotthonok lakóit, az idős klubok tagjait, majd díjazza a gyerekeket.
Vízkereszt után félmillió tűlevelű kerül ki az utcákra
A Fővárosi Közterület-fenntartó Nonprofit Zrt. a karácsonyi ünnepeket követően szervezetten gyűjti össze és szállítja el a fenyőfákat. A lakosság a kukák mellé, vagy a kijelölt gyűjtőhelyek egyikére teheti ki a fákat, Újbudán 28 ilyen helyszín van.
Boldog Új Évet kíván az Újbuda szerkesztősége!
Szerkesztőségünk ezúton kíván Boldog Új Évet minden olvasónak!
El Kazovszkij a B32 Galériában
Hatalmas érdeklődés mellett nyílt meg a B32-ben az Ajándék című El Kazovszkij-kiállítás. A magángyűjtők kezében lévő műveket felvonultató tárlaton számos ismert El Kazovszkij-alkotás mellett szellemi rokonnak tartott magyar festők képei várják a közönséget.
Közlekedés év végén és újévkor
Érdemes figyelni a menetrendeket az év utolsó napjaiban és újévkor, mivel az számos esetben eltéra megszokottól.
Jovián György Regionális Prima díjas
Tizenkettedik alkalommal adták át idén a Prima Primissimát kiegészítő Regionális Prima díjat. A RAM Colosseumban tartott november 30-i gálán Jovián György Munkácsy-díjas festőművész kapta a Vállalkozók Országos Szervezete Budapesti és Pest megyei Regionális Szervezetének elismerését.
Bejglivel kedveskedett a kórházban dolgozóknak a képviselő
Karácsony másnapján bejglivel és narancslével teli csomagokkal érkezett Simicskó István a Szent Imre kórház sürgősségi osztályára, hogy így mondjon köszönetet áldozatos munkájukért az egészségügyben dolgozóknak.
Boldog Karácsonyt kíván az Újbuda szerkesztősége!
Minden kedves olvasónknak áldott karácsonyi ünnepeket és sikerekben gazdag új esztendőt kívánunk!
Közlekedés az ünnepek idején
Ünnepek idején az elmúlt években megszokott módon, de több vonalon a szokásosnál kedvezőbb menetrenddel biztosítja a közösségi közlekedési szolgáltatást a Budapesti Közlekedési Központ. December 24-én 15-16 óra után az éjszakai járatokkal lehet utazni a fővárosban és közlekedik a repülőtéri 100E autóbusz is. Az M3-as metró december 22-től január 1-ig minden nap a teljes üzemidőben viszi az utasokat a Lehel tér és Kőbánya-Kispest között.