Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 18. csütörtök, Andrea, Ilma

verseny

MVM Energia Futam: kategórianyertes a BME csapata

Ötből három kategóriában egyetemi csapat győzött szombaton az MVM Energia Futamon. A nem hagyományos meghajtású járművek legrangosabb budapesti versenye a fenntartható városi közlekedést népszerűsítette, támogatva ezzel a környezetvédelemi fejlesztéseket és a fiatal mérnököket.

Ötletversenyt hirdetett a fogyasztóvédelmi hatóság

A tudatosabb fogyasztóvá válást elősegítő ötletversenyt hirdetett a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság (NFH). A mindennapi életben hasznosítható, újszerű és kreatív javaslatokat elsősorban középiskolásoktól várják szeptember 24-ig.

Újbudai tűzoltósiker Orosházán

Újbudai tűzoltósiker Orosházán

Idén Orosházán tartották a Legerősebb Tűzoltók Nemzetközi Tűzoltó Versenyét augusztus 29-én. A 35 fokos hőségben 120 tűzoltó mérte össze fizikai állóképességét és kitartását. A versenyfeladatok között volt tömlő felhúzás, lépcsőfutás, palánk átugrás, valamint 80 kilogrammos bábú cipelése 80 méteres távon.

Ironman 70.3 - Új-zélandi és ír győzelem

A férfiaknál az új-zélandi Terenzo Bozzone, míg a nőknél az ír Eimear Mullan győzött a budapesti Ironman 70.3 versenyen, melyen a legjobb magyar Hankó Dávid volt, aki a negyedik helyen zárt.

Győrben mutatják be a BME-s hallgatók új versenyautóját

Új fejlesztésű elektromos versenyautót készítettek a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (BME) mérnök hallgatói a Formula Student versenyre - jelentette be Boriszov Dániel, a Formula Racing Team, az autót megtervező és kivitelező csapat kapitánya.

Ismét az Ország boltja díjért versenyeznek a hazai webáruházak

Ötödször indítja el a hazai webáruházak megmérettetését, az Ország boltja versenyt az Árukereső.hu online ár-összehasonlító oldal; az internetezők szavazatai és a fogyasztók vásárlás utáni értékelései segítségével keresik a legjobb szolgáltatást nyújtó és legnépszerűbb internetes áruházakat.

Újbudai versenyző nyerte a bajai triatlonversenyt

A kerület Papp László ösztöndíjas triatlonistája, Horváth Zsanett lett az abszolút női nyertese a bajai sprint távú országos bajnokságnak. Az indulóknak 750 méter úszást, 20 kilométer kerékpározást és 5 kilométer futást kellett teljesíteniük.

Idén is Újbuda ad otthont az Ironman 70.3 triatlonversenynek

Idén is Újbuda ad otthont az Ironman 70.3 triatlonversenynek

Az Ironman 70.3-at második alkalommal, augusztus 22-én rendezik meg Budapesten, a tavalyihoz képest kétszer annyi versenyzőre, másfélszer annyi kísérőre és harminc százalékkal nagyobb bevételre számítanak a szervezők. A versenyközpont és a pálya főbb helyszínei ezúttal is Újbudán, a Lágymányosi-öbölben lesznek.

Gyereknapot tartottak a Kék-tó téren

Gyereknapot tartottak a Kék-tó téren

A Kék-tó téri játszótéren ünnepelték a kelenvölgyiek a gyereknapot május harmincadikán. A KULTI Kelenvölgyi Közösségi Ház programján idén is volt bábszínház, ringató, ugrálóvár és bicikliverseny.

Tizenhárom érmet szereztek az újbudai karatésok

Tizenhárom érmet szereztek az újbudai karatésok

Május 16-án tartották a tavaszi szezon utolsó Kyokushin Karate minősítő versenyét. A tarjáni J&S Speed kupára négy országból (Ausztria, Horvátország, Szlovákia és Magyarország) 424 nevezés érkezett, a XI. kerületből a legeredményesebb versenyzők indultak.

Oldalak