Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
június 17. hétfő, Laura, Alida

Újbuda

Miért jó vállalkozni Újbudán?

Újbuda Budapest legnagyobb lélekszámú, és egyik leggyorsabban fejlődő kerülete. Kiváló földrajzi, közlekedési és infrastrukturális adottságok, az országos átlag alatti munkanélküliség, számos, a kerületben megtelepedett nemzetközi hírű cég jelentik Újbuda fő vonzerejét új vállalkozások számára.

Újbuda számokban

Budapest XI. kerülete (19341950 között Szentimreváros, 2005 óta hivatalosan Újbuda) a főváros legnépesebb kerülete. A változatos domborzatú és arculatú dél-budai kerület a főváros nyugati kapuja közlekedési értelemben. Az addig jobbára mezőgazdasági jellegű, I. kerülethez tartozó területen a 19. század végétől kezdve rohamosan növekedett a népesség, így 1930-ban rendelet született az új kerület létrehozásáról. A helyi szervek 1934-ben kezdték meg működésüket. 1950-ben, Nagy-Budapestlétrehozásakor érte el mai méretét, miután hozzácsatolták Albertfalvát és Kelenvölgyet. Népessége 1960-as évektől az 1980-as évekig tartó lakótelep-építések nyomán ismét jelentősen gyarapodott.

Nyár végéig várható villamosvágány-felújítási munkák Budapesten  

2013  májusától szeptemberéig számos budapesti villamosjárat leromlott állapotú vágányát felújítjuk, ezért utasainknak időszakosan korlátozásokra kell számítania városszerte. Megújul a 4-es és a 6-os, az 50-es, az 52-es, a 18-as, az 59-es, a 61-es és a 62-es villamosok sínpályájának egyes szakaszai. A kivitelezőket a munkálatok beruházója, a BKV Zrt. közbeszerzési eljárással választja ki. A munkákat a Budapesti Közlekedési Központ által biztosított forrásokból valósítja meg a BKV Zrt.

A rendőrkapitány jelenti - 2008. 10. 28.  

Elfogták a betörőket és gépkocsitolvajokat. Hallgatók csaltak egyetemi dolgozatírás közben. A XI. kerületben az elmúlt napokban két jelentősebb - rendőrségi beavatkozást igénylő - esemény történt.

Újbudai visszatekintő - 2005

Mozgalmas éve volt a kerületnek 2005. Megünnepelte születésének 75. évfordulóját, és ebből az alkalomból hivatalosan is felvette az Újbuda nevet. A születésnaphoz kapcsolódó ünnepségek tovább színesítették, gazdagították a társadalmi, gazdasági, közéleti, kulturális és sport események sorát, amelyeket a következő, nem teljességre törekvő összeállításunkban tekintünk át.

Oldalak