Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 18. csütörtök, Andrea, Ilma

szakkollégium

Kerületi támogatás az újbudai szakkollégiumoknak

Újbuda 10 millió forinttal támogatja a kerületi szakkollégiumokat, mert fontos számunkra az a felhalmozott tudás és érték, amit az egyetemek, szakkollégiumok, szakmai műhelyek képviselnek. Az önszerveződő, komoly szakmai munkát végző szakkollégiumok kiemelkedő és egyedülálló hagyományt jelentenek a magyar felsőoktatási közegben, és Újbuda büszke rá, hogy a kerületben több mint húsz ilyen intézmény működik.

Megújult az Eötvös Collegium belső udvara

Az Eötvös József Collegium, az ELTE Bölcsészettudományi, Informatikai és Társadalomtudományi Karának szakkollégiuma szeptember 9-én nyitotta meg 125. tanulmányi évét. Ekkor adták át a Ménesi úti intézmény felújított belső udvarában lévő kerti tavat is, amelynek megépítését Újbuda Önkormányzata is támogatta.