Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 19. péntek, Emma

mellrák

Októberben a mellrák ellen

Október a mellrák elleni védekezés hónapja. Nagyon fontos, hogy mindenki a saját eszközeivel felhívja a hölgyek figyelmét arra, hogy az időben megtalált betegség sokkal nagyobb eséllyel gyógyítható. Különös jelentőségű ennél a kórnál a rendszeres önvizsgálat és szűrés. 45 évtől panaszmentes esetben két évente jelentkezzünk mammográfiás szűrővizsgálatra.

Kampány a körtéren a mellrák ellen

Szórólapokat- és tájékoztatócsomagokat osztottak a járókelőknek az önkormányzat női képviselői a Móricz Zsigmond körtéren október 2-án. Ezzel hívták fel a hölgyek figyelmét arra, hogy október a mellrák elleni küzdelem hónapja. Magyarországon a leggyakoribb női rákbetegség az emlőrák, amely évente 2300 nő halálát okozza annak ellenére, hogy a korai stádiumban felismert kór szinte teljesen gyógyítható.

Pink délután Újbudán

Pink délutánt rendeztek a mellrákban szenvedőknek a Malom Közösségi Térben. A január 19-ei rendezvény célja az volt, hogy hasznos tanáccsal lássa el az érintetteket, segítve ezzel gyógyulásukat.

Szűrés Éjszakája - Közösen az egészségért!

Szűrés Éjszakája - Közösen az egészségért!

A Szűrés Éjszakáját tartják április 25-én. Az Emberi Erőforrások Minisztériuma Egészségügyért Felelős Államtitkársága, az ÁNTSZ Országos Tisztifőorvosi Hivatala és az Országos Egészségfejlesztési Intézet először rendezi meg az emlőrák korai felismerését célzó prevenciós programot. Újbudán a Szent Imre kórházban éjfélig tartanak a mellrák szűréséhez kapcsolódó programok.