Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
október 7. hétfő, Amália

iskola

Tudnivalók az újbudai óvodákról és iskolákról  

Újbuda Önkormányzata támogatásával ismét megjelent két, elsősorban a szülők számára készült kiadvány. A kerület óvodáit reprezentáló Hívogató és az általános iskolákat bemutató Iskolanyitogató segíteni kívánja a szülőket az óvoda-, illetve iskolaválasztásban.

Jótékonysági koncert a B32-ben  
 

Jótékony célú koncertet rendeztek a B32 Galéria és Kultúrtérben november 28-án. Malek Andrea a Budapest Jazz Orchestrával lépett fel. A teltházas koncert bevételével a Pető Intézet - Konduktív Iskoláért Közhasznú Alapítványát támogatták.

Iskolai felvilágosító program indul a cukorbetegségről  

Iskolai felvilágosító program indult pedagógusoknak, szülőknek és gyerekeknek a cukorbetegséggel kapcsolatban, a program célja több ismeretet adni a betegségről és segíteni a diabéteszes gyermekek jobb beilleszkedését az oktatási intézménybe. A gazdagréti Törökugrató Általános Iskola is részt vesz a programban.

Közlekedés: nagyobb odafigyelésre hívja fel a figyelmet a BRFK  

A 2018/19-es tanév kezdetével valamennyi járművezetőnek ismét fokozottan kell számolni az iskolák, játszóterek, sportpályák környezetében, valamint a hozzájuk vezető útvonalakon nagyszámban megjelenő gyermekekkel, akiknek figyelme a napi iskolai feladatokon, történéseken elgondolkodva lanyhulhat, így a járművezetők fokozott odafigyelése is szükséges a balesetek megelőzéséhez – írja a BRFK Kommunikációs Osztály és a Közlekedésrendészeti Főosztálya.

Előremutató volt az intézményvezetők konferenciája  
 

A 2018/19-es tanévet érintő változásokról és fejlesztésekről szólt a Szakmai Tanévnyitó Konferencia, amelyen az újbudai intézmények vezetői vettek részt. Az eseményen foglalkoztak az e-menza bevezetésével, a nyári fejlesztésekkel, a szociális segítő munkakör bevezetésével is.

Megkezdődött a 2018/2019-es tanév  

Hétfőn reggel becsengettek az iskolákban, az ország valamennyi iskolájában megkezdődött a 2018/2019-es tanév a mintegy 1,4 millió általános és középiskolás diák számára. A tanév hossza változatlan.

Új tanév: jubileumok és tehetséggondozás  

Szeptember 3-án, hétfőn reggel ismét megszólalnak az iskolai csengők. A kerületi intézményekben mozgalmas hónapok következnek: van, ahol jubileumra készülnek, van, ahol már ünnepelnek ebben a tanévben. A tanításon kívüli tevékenységekkel sokszor a továbbtanulást is megkönnyítik a diákoknak.

Kerületi segítség a tanévhez  

Ki játékkal, ki tankönyvvel kezdi meg szeptember 3-án az új tanévet. Újbudán az önkormányzat számos támogatást nyújt a legkisebbeknek és az iskolásoknak is.

Molnár László: Átgondolt koncepció mentén haladunk  

Az újbudai óvodákban és bölcsődékben közel ötezer gyermekről gondoskodnak, amiben a mindennapi felügyelet és a csoportos foglalkozások mellett nagy hangsúlyt kap a differenciált fejlesztés is. Molnár László oktatásért és nevelésért felelős alpolgármestert a legfontosabb változásokról kérdeztük.

Elég férőhely van az általános iskolákban  

Több helyen volt idén is erős túljelentkezés a kerületi általános és középiskolákban. Az önkormányzat – az állami illetékesekkel együttműködve – bővítési és fejlesztési döntésekre készül.

Vége a tanévnek, elkezdődött a vakáció  

Véget ért a tanév, az ország valamennyi iskolájában elballagtak a nyolcadikosok – június 15-én. A Bocskai István Általános Iskola udvara is zsúfolásig megtelt az utolsó tanítási napon, ahol diákok köszöntek el tanáraiktól és egymástól. Az iskolai és kerületi versenyeken kiemelkedő eredményeket elérő tanulókat is kitüntették.

Jön az E-menza az óvodákban  

Az újbudai óvodákban 2018 májusától új, elektronikus „menzakártya” segíti a szülőket és az intézményeket az étkeztetés adminisztrációjában. A rendszer bevezetését az Újbuda Smart 11 Nonprofit Kft. végzi, a későbbiekben az iskolai menzákra is tervezik kiterjeszteni.

Oldalak