Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
május 19. vasárnap, Ivó, Milán

BL

Kedden még OB meccset játszottak, már BL-re készül az OSC  

Míg szombaton három góllal kapott ki az OSC a címvédő Szolnoktól a férfi vízilabda ob I középszakaszának felsőházi rangadóján, addig kedden 11-16-ra nyertek az újbudaiak a BVSC ellen. Szombaton a szerb Partizan Belgrad csapattal mérkőznek meg az újbudaiak a Bajnokok Ligája csoportküzdelmek hetedik fordulójában.

OSC: szép játékkal maradt alul a BL-címvédővel szemben  

A legsikeresebb olasz csapat, a világsztárokkal felálló Pro Recco 12-7-re nyert, így az OSC a harmadik BL mérkőzésén sem tudott pontot szerezni. Vincze Balázs, a magyarok vezetőedzője azonban elégedett volt a három kulcsjátékosa nélkül játszó csapata teljesítményével.

 Vízilabda BL - Nagyvárad csapatát kapta az OSC  

A magyar bajnok Szolnoki Dózsa-Közgép a CN Marseille, az A-Híd OSC Újbuda pedig a CSM DiGi Oradea együttesével találkozik a férfi vízilabda Bajnokok Ligája selejtezőjének harmadik fordulójában, ahol már a főtáblára jutás a tét.

Az OSC és a Szolnok hétvégi BL-menetrendje  

Péntektől vasárnapig Európa négy városában rendezik meg az idei BL-sorozat csoportselejtezőinek második körét. Az első két hely valamelyikén kell végezni a továbbjutáshoz. Ismertetjük az OSC és a Szolnok teljes hétvégi programját.

Vízilabda BL - Az OSC Athénban, a Szolnok Hannoverben játszik  

Vízilabda BL - Az OSC Athénban, a Szolnok Hannoverben játszik

Elkerülte egymást a férfi vízilabda Bajnokok Ligája második csoportselejtezős körében az OSC és a Szolnok: előbbi gárda Görögországban, utóbbi pedig Németországban játszik szeptember 18. és 20. között a keddi sorsolás értelmében.

Indul a vízilabda szezon, bővült a Nyéki  
 

Indul a vízilabda szezon, bővült a Nyéki

Idén is a döntőbe jutás az A-Híd OSC Újbuda férfi vízilabdacsapatával szemben a szponzor és a csapat vezetése részéről az elvárás. Azzal, hogy a csapat három poszton is erősített, valamivel könnyebb lehet a nemzetközi szereplésben az előbbre jutás. Az országos bajnokság (ob I) döntője azonban még nem borítékolható, az Eger és a Szolnok is nagyon erős.

Vízilabda BL: szeptemberben Grúziában játszik az OSC  

A „C” csoport tagjaként grúz Lokomotiv Tbiliszi, a német Hannover, a francia Marseille és az A HÍD-OSC-ÚJBUDA indul a továbbjutásért a férfi vízilabdacsapatok nemzetközi versenyén, a Bajnokok Ligáján. Az újbudaiak szeptember 4-én játszanak.

Férfi vízilabda: a Szolnokkal játszik bajnoki döntőt az OSC  

Férfi vízilabda: a Szolnokkal játszik bajnoki döntőt az OSC

Elsőként az A Híd-OSC-Újbuda csapata jutott a férfi vízilabda ob I fináléjába: a fővárosi együttes szerda este a címvédő Eger otthonában diadalmaskodott egy góllal, így 2-0-s összesítéssel megnyerte a párharcot. A Szolnok is magabiztosan nyert a Fradi ellen, már csak a bronzpárharc és a döntő van hátra.

Oldalak