Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 18. csütörtök, Andrea, Ilma

Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat

Influenzajárvány van Magyarországon  

Magyarországon influenzajárvány van - közölte az Országos Epidemiológiai Központ (OEK). Becslés szerint az elmúlt héten, az azt megelőző héthez viszonyítva, kétszeresére emelkedett, é s ezzel átlépte a járványküszöböt az influenzaszerű tünetekkel orvoshoz fordulók száma.

Kezdődik a parlagfűszezon  

Augusztus elején országszerte megjelent a parlagfű virágpora a pollencsapdákban, a hónap második hetétől pedig már várhatóan mindenhol tüneteket okozó koncentrációban lesz jelen a levegőben - közölte az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ) Országos Tisztifőorvosi Hivatala és az Országos Közegészségügyi Központ Aerobiológiai Monitorozási Hálózata.

Munkaszüneti nap lesz pénteken a hivatalokban és az egészségügyben  

Július elseje munkaszüneti nap a köztisztviselők, a kormánytisztviselők és az egészségügyben dolgozók számára, így a megyei és fővárosi kormányhivatalok által fenntartott okmányirodák, kormányablakok, a szakigazgatási szervek ügyfélszolgálatai zárva tartanak. Szintén zárva lesznek a gyógyszertárak, a háziorvosi rendelők és a szakrendelők, a mentők azonban teljes kapacitással dolgoznak.

ÁNTSZ: elsőfokú figyelmeztetés a hőség miatt  

Az országos tisztifőorvos az érkező hőhullám miatt elsőfokú figyelmeztető jelzést adott ki csütörtöktől az ország területére a hét végéig - közölte az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ).

A víz világnapja - érték, kincs a jó ivóvíz  

Az egészséges, jó ivóvizet kincsnek, értéknek kell tekinteni, hiszen a megfelelő mennyiségű és minőségű ivóvíz elengedhetetlen az egészséges emberi szervezet számára - közölte az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ) a víz világnapja alkalmából.

Fokozódik a kánikula – itt a hőségriadó  

Fokozódik a kánikula – itt a hőségriadó

Meghosszabbítja a hőség miatt elrendelt figyelmeztetést, szintjét pedig másodfokúról harmadfokúra, hőségriasztásról hőségriadóra emelte az országos tisztifőorvos.

Késik a DiPerTe oltóanyag szállítása  

Késik a DiPerTe oltóanyag szállítása

A gyártó nem tudja a szerződés szerinti határidőre szállítani a torokgyík, a szamárköhögés, a merevgörcs, a járványos gyermekbénulás, valamint a Haemophilus influenzae b (Hib) elleni ötkomponensű védőoltást - közölte az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ) az Országos Tisztifőorvosi Hivatalhoz érkezett gyártói jelzésre hivatkozva.

Új internetes ÁNTSZ oldal az oltásbiztonságról  

Új internetes ÁNTSZ oldal az oltásbiztonságról

A védőoltásoknak köszönhetjük, hogy mára hazánkban szinte teljes elfelejthettünk olyan súlyos fertőző megbetegedéseket, mint például a kanyaró vagy a járványos gyermekbénulás. Emiatt sajnos vannak olyanok is, akik megkérdőjelezik a védőoltások létjogosultságát - olvasható az ÁNTSZ új internetes oldalán, melyet az oltásbiztonsághoz kapcsolódó tévhitek eloszlatására hoztak létre.

Megértették a szülők, miért kell a HPV-oltás  

Megértették a szülők, miért kell a HPV-oltás

Idén ősztől bekerült a HPV elleni védőoltás a magyar védőoltások hivatalos rendszerébe. Nem kötelező, hanem kötelezően ajánlott oltásról van szó. A szülők hétfőig jelezhették, hogy kérik-e tizenkettedik életévét betöltött lányuk számára a HPV-oltást. Az előzetes információk alapján valószínűleg teljesül a cél, a korosztály mintegy 80 százaléka megszerezheti így a védettséget.

Tetőzik a parlagfű pollenkoncentrációja  

Tetőzik a parlagfű pollenkoncentrációja

A napokban tetőzik a parlagfű pollenkoncentrációja - közölte az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat. Négyes fokozatú riasztás van érvényben.

Hőség: vízosztás és másodfokú riasztás  

Hőség: vízosztás és másodfokú riasztás

Másodfokú hőségriasztást rendelt el péntek 0 órától vasárnap éjfélig az országos tiszti főorvos a tartós kánikula miatt. Előrejelzések szerint a következő napokban egyre melegebb levegő érkezik a Kárpát-medence fölé, a napi középhőmérséklet pénteken főleg az Alföldön és a nagyvárosokban, szombaton és vasárnap másutt is meghaladja a 25 Celsius-fokot. A meleg miatt Újbudán vizet osztanak a lakosságnak.