Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
október 4. péntek, Ferenc

Albertfalvi Hely- és Iskolatörténeti Gyűjtemény

Mindenhol elmaradnak a rendezvények, programok!

A koronavírus miatti, 40/2020-as kormányrendelettell összhangban a B32 Galéria és Kultúrtér, a Karinthy Szalon, az Albertfalvi Közösségi Ház, az Albertfalvi Hely- és Iskolatörténeti Gyűjtemény, a Gazdagréti Közösségi Ház, a Kelenvölgyi Közösségi Ház és Könyvtár, az Őrmezei Közösségi Ház, valamint a Kaptár Őrmezei Ifjúsági Klub összes programját töröljük, vagy későbbre halasztjuk.

Jubileumi pályázat és programok Albertfalván

Albertfalva fennállásának 200. évfordulója alkalmából egész évben számos rendezvényt szerveznek a helyi intézmények és civil szervezetek. Színes programokkal, játékos vetélkedőkkel, kiállításokkal várják az érdeklődőket. Ilyen például az Albertfalva anno-retro című fotópályázat: az Albertfalvi Közösségi Ház munkatársai erre olyan régi felvételeket vártak, amelyek bemutatják, hogyan nézett ki korábban a település. Ősszel vándorkiállítást szerveznek a kiválasztott képekből a helyi intézményekben, illetve egy albumot is megjelentetnek, amely fel­idézi a régi Albertfalva hangulatát.

Kada Lajos emlékiállítás Albertfalván

Bár életének csak utolsó hónapjait töltötte Kada Lajos érsek Újbudán, Albertfalván mégis szeretettel emlékeznek a világ több országában szolgált apostoli nunciusra. Az Albertfalvi Hely- és Iskolatörténeti Gyűjteményben november 27-én nyílt kiállítás az érsek különleges életútjába, személyes tárgyaiba nyújt betekintést.

Művésszé válni a nyugdíjas években

Hímzések és fafaragások címmel nyílt kiállítás az Albertfalvi Közösségi Házban április 28-án. A kiállítók nyugdíjazásuk után találtak új sikerélményt és sok örömöt nyújtó célt az alkotásban.

Négy napig tartott a Szent Mihály napi búcsú Albertfalván

Szent Mihály napi búcsú

Idén szeptember 24 és 27 között rendezték meg a Szent Mihály napi búcsút Albertfalván. A program az Albertfalvi Keresztény Társas Kör, az Albertfalvi Hely- és Iskolatörténeti Gyűjtemény, az Albertvalvi Szent Mihály Plébánia és a KözPont Újbudai Kulturális, Pedagógiai és Média Kft. összefogásával valósult meg.