Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 23. kedd, Béla

Hírek: Színes

Ismét lesz lemezboltok napja  

Idén az eddigieknél jóval több magyarországi üzlet részvételével rendezik meg szombaton a független lemezboltok napját. A Record Store Dayt (RSD) világszerte tizenkettedik alkalommal tartják meg, harminc ország mintegy ezer boltjában. A nemzetközi rendezvénysorozat idei nagykövete a Pearl Jam amerikai rockzenekar.

Ne vegyen élő állatot húsvétra!  

Óva intenek az élő állat húsvéti ajándékozásától az állatvédők, akik évről évre tapasztalják, hogy sok esetben az ünnepek után néhány héttel már megunt állatoktól felelőtlen, durva módon próbálnak megválni a felelőtlen vásárlók.

Civil véradás  

A Miniszterelnökség Civil és Társadalmi Kapcsolatokért Felelős Helyettes Államtitkársága az Országos Vérellátó Szolgálattal, illetve a fővárosi és a megyei Civil Információs Centrumokkal közösen április 9-11. között megszervezi az első Civil véradást. A rendezvény fővédnöke Herczegh Anita, a köztársasági elnök felesége, míg védnöke Prof. Dr. Horváth Ildikó egészségügyért felelős államtitkár.

Sok műhely tart nyitva a Népi Alkotóházak Hétvégéjén  

Mintegy hatvan műhely nyitja ki kapuit az idei Népi Kézműves Alkotóházak és Műhelygalériák Országos Hétvégéjén, amelyet április 5. és 7. között rendeznek meg országszerte, valamint több erdélyi, két vajdasági és egy szlovéniai helyszínen.

Nyílt nap a 70 éves Kelenföldi autóbuszgarázsban  

Nyílt napot tartanak az idén 70 éves Kelenföldi autóbuszgarázs szerelőcsarnokában április 6-án. Az építészeti különlegességnek számító ipari műemlék mellett a mindennapokban nem látható közlekedési érdekességeket is megmutatják az érdeklődők.

Hét magyar nagyvárosban indulnak el a Google autói  

A Google autói szerdától újra elindulnak hét magyar nagyvárosban, hogy a Street View, azaz az utcakép szolgáltatásait frissítsék - közölte Boros Botond, a Google Magyarország marketingvezetője egy sajtóbeszélgetésen. Budapest, Székesfehérvár, Győr, Pécs, Szeged, Miskolc és Debrecen teljes utcahálózatát térképezik fel május végéig.

Gary Moore-emlékest az A38 hajón  

Idén is megrendezik az A38 hajón a nemzetközi Gary Moore-emlékestet. A csütörtöki koncerten a Noely Rayn, Ben Granfelt, Jasmine Wynants-Granfelt, Cliff Moore, Fred Chapellier, Tommy Katona és Petruska közreműködésével emlékeznek a nyolc éve elhunyt világhírű gitárosra.

Kelenvölgyi Kalandozások  

Idén is megrendezték a Tavaszébresztő Családi Napot Kelenvölgyben, ahol ismeretterjesztő sétára és szalonnasütésre hívták a családokat március 30-án.

Tűzgyújtási tilalom van Budapesten!  

Tűzgyújtási tilalom van Budapesten, a tiltás értelmében még a kijelölt tűzrakóhelyeken is tilos a tűzgyújtás - hívja fel a figyelmet a Fővárosi Katasztrófavédelmi Főigazgatóság.

Ne hagyja veszni a régi iratokat, képeket!  

Magánszemélyek, családok, egyesületek, alapítványok és társadalmi szervezetek írott emlékeit gyűjti nemrég indult CivilArchiv Projektje keretében Budapest Főváros Levéltára. Levelezéseket, fényképeket, visszaemlékezéseket és egyéb személyes, családi, egyesületi valamint alapítványi iratokat várnak a lakosságtól.

Oldalak

LEGFRISSEBB
OLVASTA?
×

Sziréna ellenőrzés!  

2019április2410:00
»
2019április2517:00

A lakossági riadalom elkerülése érdekében tájékoztatjuk a lakosságot,hogy 2019. április 24-25-én a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság a nem működő vagyhibás lakossági riasztóberendezések felülvizsgálatát végzi javítás céljából. A felülvizsgálat a berendezések működtetésével járhat.

LAKOSSÁGI FELHÍVÁS az erdő- és szabadtéri tüzek megelőzésére  

Az enyhébb tavaszi időjárás beköszöntével egyre többen választanak szabadtéri programot és tevékenységet, ennek során fokozottabb figyelmet kell fordítani a szabadban keletkező tüzek megelőzésére. A veszélyt a száraz aljnövényzet és avar jelenti, amelyben könnyen és gyorsan terjed a tűz, különösen erős szél esetén. A szabadtéri tűzesetek keletkezésének fő oka az emberi gondatlanság. A károk akkor előzhetőek meg a legkönnyebben, ha tisztában vagyunk a biztonságos szabadtéri tűzgyújtás és a tűzmegelőzés alapvető szabályaival.