Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
július 7. csütörtök, Apollónia

Autistákat fejlesztenek a Fejér Lipót utcában

Hírek   |   2022, április 5 - 11:00
Nyomtatóbarát változatSend by email
Szövéssel és kirakózással töltik a srácok az idejüket, zenét hallgatnak, táncolnak, és fejlesztő foglalkozásokon vesznek részt. Így telik egy átlagos nap az Újbudai Szociális Szolgálat fogyatékosokat ellátó intézményében, ahol halmozottan sérült autista fiatalok nappali ellátását végzik. Az autizmus mellett többségük mozgássérült, vagy látássérült, és mindannyian értelmi sérültek is. Az ide járó nyolc fiatal mindegyike a családjával él, amíg a szülők dolgoznak, őket itt fejlesztik.
LEGFRISSEBB
OLVASTA?
×

Zöldítésben kiválóra vizsgázott az Allee a BREEAM minősítésén  

Az Allee már évek óta tudatosan alakítja egyre zöldebbé az épületét, illetve annak működését, és most a világ vezető fenntarthatóság-vizsgálati módszere (BREEAM) alapján végrehajtott minősítési eljárás szerint is kiválóan teljesített ezen a területen és elsőként nyerte el a magyarországi bevásárlóközpontok közül a legmagasabb, Outstanding Building Management és Excellent Asset Performance minősítést.

LAKOSSÁGI FELHÍVÁS az erdő- és szabadtéri tüzek megelőzésére  

Az enyhébb tavaszi időjárás beköszöntével egyre többen választanak szabadtéri programot és tevékenységet, ennek során fokozottabb figyelmet kell fordítani a szabadban keletkező tüzek megelőzésére. A veszélyt a száraz aljnövényzet és avar jelenti, amelyben könnyen és gyorsan terjed a tűz, különösen erős szél esetén. A szabadtéri tűzesetek keletkezésének fő oka az emberi gondatlanság. A károk akkor előzhetőek meg a legkönnyebben, ha tisztában vagyunk a biztonságos szabadtéri tűzgyújtás és a tűzmegelőzés alapvető szabályaival.