Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
május 16. hétfő, Mózes, Botond

Hírek

Lapszemle – Újbuda újság 9. szám

Megjelent a kerület lapja. Egyebek mellett beszámol arról, hol készült új játszótér és milyen segélyeket szállítanak az önkormányzati képviselők Újbuda ukrajnai testvérvárosába. Nagy interjút olvashatnak a kitűnő rendezővel, Mészáros Mártával - aki újabb filmterven gondolodik.

Láttam már diktatúrát - Stalter György fotóművész kiállítása - Újbuda Nagykávéház

Milyen volt diktatúrában élni, legalábbis, milyen volt a vége? És amikor Magyarországon jobb lett, Romániában még mindig nagyon rossz volt. Stalter György remek fotói nagyrészt a nyolcvanas évek második felében készültek - most a Bartók Béla úti Artphoto gelériában láthatóak még néhány napig. Aki átélte azt a kort azért, aki nem annak meg azért érdemes megnéznie.

Bodrogi Gyula: "Szeretek élni" (HELYI ÉRTÉK)

Április közepén ünnepelte 88. születésnapját Bodrogi Gyula, Újbuda díszpolgára. Első feleségéről, Törőcsik Mariról most nevezték el a Feneketlen-tó melletti parkot, és az Újbudai Tanácsadó Testület tagjává is a napokban választották meg. A Nemzet Színésze címmel kitüntetett, Kossuth-díjas és kétszeres Jászai Mari-díjas színművész, rendező, színházigazgató, Érdemes és Kiváló Művész, a Halhatatlanok Társulata, Újbuda díszpolgára, a József Attila Színház és a Vidám Színpad örökös tagja ötven esztendeje él a kerületben.

Módosították az idei kerületi költségvetést

Elköltözik a kerületből a Rákóczi híd budai lehajtójánál található szórakozóhely, a Barba Negra. A megüresedett területen irodaház, illetve nyilvános parkolóház épül.A képviselők elfogadták a terület tulajdonosával, a Budai Zöldsarok Kft.-vel kötött pénzeszközátadási megállapodást, így a cég közérdekű kötelezettségvállalásként 25 millió forinttal támogatja az önkormányzat műszaki és humán infrastruktúra fejlesztési feladatait.

Parkot neveztek el Törőcsik Mariról

Ünnepélyes keretek között avatták fel a Feneketlen-tó mellett a Törőcsik Mariról elnevezett parkot. A háromszoros Kossuth-, kétszeres Jászai Mari-díjas, Cannes-i Filmfesztivál díjas művész tavaly áprilisban, 85 éves korában halt meg. A névadó ünnepségen kollégái, barátai is megemlékeztek róla, a művész tiszteletére a Főkert tulipánfát ültetett.

Orosz Anna átvette mandátumát

Orosz Anna, Újbuda alpolgármestere átvette az országgyűlési választásokon elnyert egyéni mandátumát a Polgármesteri Hivatalban. A Momentum politikusa meghatározó fölénnyel nyerte el a főváros legnépesebb kerületének egyéni parlamenti helyét a 2. számú választókerület hét jelöltjével, köztük a nyolc éve veretlen Fideszes képviselő, Simicskó Istvánnal szemben. A képviselő elmondta, munkát és felelősséget ígért a választóknak, amit be is fog tartani. Úgy véli, nyomás alá kell helyezni a kormányt, parlamenti képviselőként pedig - az önkormányzattal összefogásban - kettőzött erővel képviselik a fontos újbudai ügyeket.

Elismerték a bölcsődei dolgozókat

Polgármesteri dicséretben részesítették a kerületben kimagasló munkát végző bölcsődei nevelőket a Bölcsődék Napja alkalmából rendezett ünnepségen. Dr. László Imre polgármester arról beszélt, Újbudán a magas szülői igényeket kiszolgálni képes intézményrendszer működik, mára pedig sikerült elérni, hogy minden ingatlan beruáháshoz bölcsődei fejlesztés is kapcsolódjon.

Tóth Endre - országgyűlési képviselő

Nekünk azt kell megmutatnunk, merre lehetne jó irányba vinni az országot - mondja Tóth Endre momentumos politikus, aki az újbudaiak szavazataival jutott a parlamentbe. Szerint az is fontos, hogy a visszaéléseket is megmutassák az embereknek

Úbuda értékeit meg kell védeni! - Interjú Dr. László Imre polgármesterrel

Mit lehet kezdeni a válogatás nélkül engedélyezett ingatlanfejlesztések eredményeként betelepülők tízezreivel? Hogyan védhetők meg Újbuda értékei előremutató fejlesztésekkel, amikor minden nemes ügyet lerángatnak a politika mocsarába? Ezekre kerestük a választ a Dr. László Imrével folytatott félidős interjúban, amelyből az is kiderül, a mostoha sorsú egészségügyben edződött polgármester természetes közege a válsághelyzet, így nem ijesztik meg a felülről érkező szorongatások.

Húsvéti játékok Gazdagréten

Nagypéntek előestéjén tojáskeresésben égett az többszáz gazdagréti gyerek, aki regisztrált a Gazdagréti Közösségi Ház húsvéti tojásvadászatára. A hatodik éve futó hagyományos húsvéti program során a helyi üzletek tojáslelő helyekké válnak, ahol néhány húsvéti kvízkérdés fejében húsvéti finomságokat lehetett kapni.

Fát ültettek a Hamzsabégi sétányon

Fenyőfát ültetett a Hamzsabégi sétányon a Polgárok a Pályán az Élhető Környezetért Egyesület ( POPÉK ), hogy a helyiek karácsonykor a fa köré szervezhessenek ünnepi programokat. Az ültetésen a civil csoport és a polgármester hangsúlyozta, a Déli körvasút építés eredeti tervei tönkretennék a vasúti töltés mellett húzódó parkos sétányt. A faültetési akcióban Puskás Peti és a Woodapest is részt vett.

Fát ültettek a kerületi civilek

Hársok, kőrisek és gömbfák költöztek Újbuda több pontjára. A Körtér ökoközösség és a 10 millió Fa mozgalom közös faültetési akciója során a Zsombor utcában és Sasadon ültettek el kilenc fát, hogy felvegyék a harcot a globális felmelegedés okozta kihívásokkal.

Ovi olimpia a Gabányiban

Játékos sportvetélkedőn vehetett részt 20 kerületi óvoda a Gabányi László Sportcsarnokban. A minden évben megrendezett Ovi olimpián a járvány időszak hosszú tétlensége alatt mozgásra kiéhezett gyerekek teljes erőbedobással vetették bele magukat a vidám versenyfeladatokba.

A pedagógussztrájkról Nagy Erzsébettel

A pedagógusok nem adják fel. Akkor sem ha eddig a kormányzat nem engedett a követeléseiknek. De folytatják - állítja Nagy Erzsébet a PDSZ országos választmányának a tagja - hozzátéve, vannak ötleteik, mit tudnak tenni. Ugyanis, ha semmi sem változik szeptemberre sok helyen már nem lesz aki tanítson, sőt lesz ahol a gyerekfelvigyázást sem tudják megoldani.

Autistákat fejlesztenek a Fejér Lipót utcában

Szövéssel és kirakózással töltik a srácok az idejüket, zenét hallgatnak, táncolnak, és fejlesztő foglalkozásokon vesznek részt. Így telik egy átlagos nap az Újbudai Szociális Szolgálat fogyatékosokat ellátó intézményében, ahol halmozottan sérült autista fiatalok nappali ellátását végzik. Az autizmus mellett többségük mozgássérült, vagy látássérült, és mindannyian értelmi sérültek is. Az ide járó nyolc fiatal mindegyike a családjával él, amíg a szülők dolgoznak, őket itt fejlesztik.

Oldalak

LEGFRISSEBB
OLVASTA?
×

Virágültetés a kerületben  

Közel harmincötezer egynyári növény – többek között bársonyka, begónia és petúnia – teszi színesebbé a kerületet.

LAKOSSÁGI FELHÍVÁS az erdő- és szabadtéri tüzek megelőzésére  

Az enyhébb tavaszi időjárás beköszöntével egyre többen választanak szabadtéri programot és tevékenységet, ennek során fokozottabb figyelmet kell fordítani a szabadban keletkező tüzek megelőzésére. A veszélyt a száraz aljnövényzet és avar jelenti, amelyben könnyen és gyorsan terjed a tűz, különösen erős szél esetén. A szabadtéri tűzesetek keletkezésének fő oka az emberi gondatlanság. A károk akkor előzhetőek meg a legkönnyebben, ha tisztában vagyunk a biztonságos szabadtéri tűzgyújtás és a tűzmegelőzés alapvető szabályaival.