Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 20. szombat, Tivadar

Zöld szigetet a gangos házba

Újbuda   |   2015, október 9 - 13:21Nyomtatóbarát változatSend by email

Csipetnyi természetet, felüdülésre alkalmas zöld övezetet csempészett árnyékos, falakkal körülvett gangjának életébe az egyik, Ballagi Mór utcában található épület közössége. Újbuda csaknem százéves házának lakói összefogtak, és saját kezűleg építették át az udvart, ahol tavasztól őszig élvezhetik a szabad levegőt, a kertészkedés örömeit. A beruházás 4,5 millió forintba került, amelybe a MOL és az önkormányzat is beszállt.

Példaértékű beruházást valósított meg a Ballagi Mór utca 8. szám alatti régi lakóépület közössége: a családok mostantól a gangon, zöld kertben, padokon élvezhetik az őszi napsütést, az épületben található irodai és raktári dolgozók a szabadban fogyaszthatják el ebédjüket. – Az ötletet a lakógyűlés 2012-ben egyhangúlag szavazta meg, mindössze a projekthez kapcsolódó egyes önkéntes munkák esetében volt egy-két tartózkodás – mondta lapunknak Weber István közös képviselő. A terv megszületése és a kivitelezési munkák befejezése között eltelt három évben sok tennivaló akadt: át kellett vizsgálni a pincefödém szerkezetét, fel kellett bontani a régi feltöltést, majd újat építeni és szigetelni. Ezt követően jöhetett a zöldítés, a kerti bútorok (hintaágy és kiülő) elhelyezése, a növények ültetése. Mindez összesen 4,5 millió forintba került. A közös költség összege nem nőtt, egyszeri többlet befizetésre sem került sor: szigorú gazdálkodással, egyes, korábban alvállalkozók által végzett munkákat kellett csak átvállalni. Így a közösség maga takarítja az épületet, a kommunális hulladéktárolás helyett a családok szelektíven gyűjtik saját szemetüket. Előbbivel évi 1 milliót, utóbbival ennek felét takarították meg.

A beruházás költségeit tehát a lehetőségekhez mérten sikerült visszafogni: a közösség a lakók által elvégezhető, nem szakipari munkákat maga oldotta meg. A falazóanyag utcáról berakodásától kezdve a termőföld talicskázásán át a növények ültetéséig sok teendőt önkéntes munkában végeztek el. A tavasztól őszig használható közösségi kert (zöld sziget) utógondozását is az ott élők végzik. – Ez azonban nem jelent számukra valódi terhet – tette hozzá Weber István. A kertészkedés, gyomlálás, öntözés, metszés inkább közösségi kikapcsolódást jelent számukra, semmint többletmunkát.

A projektbe utófinanszírozással a kerületben található MOL – a Zöldövezet Programja részeként – és az önkormányzat Környezetvédelmi Osztálya is beszállt, egyszeri vissza nem térítendő támogatást nyújtva 400 ezer, illetve 100 ezer forint értékben. Az összegeket a közös képviselet őszre várja.

Sem Budapest, sem az európai nagyvárosok házaitól nem idegen a zöldítés, egy-egy gangos ház kertjének múltja a múlt századelőig tekint vissza. A belvárosban több olyan ház is található, amelynek kertje kuriózum, mert a gangos ingatlanok belső klímája meglehetősen jó környezet az egzotikus növények számára. Ám nem ez a fő motiváló erő a kertek kialakításában vagy gondozásában: a társasházak lakói ezzel olyan teret hoznak létre, amely megfelelő fórumot, ha úgy tetszik, agorát biztosít a ház ügyes-bajos dolgainak átbeszélésére, megoldására.

Újbuda