Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 18. csütörtök, Andrea, Ilma

Zöld jelzést kapott a civilektől a saroktelek új koncepciója

Újbuda   |   2022, június 30 - 15:35
Nyomtatóbarát változatSend by email

Már csak egy gyerekeket ábrázoló stukkó emlékeztet arra, hogy az Ulászló utca–Zsombolyai utca–Kökörcsin utca által határolt telken egykor védőnői szolgálat működött, a dzsungelre hajazó terület mégis nagy szerepet játszik a helyiek életében. A saroktelek változatos növényzete és élővilága zöld falként védi a környéken élőket a város ártalmaitól. Ezért töltötte el őket aggodalommal, amikor a kétezres évek óta fejlesztésre szánt területről az önkormányzat kimondta, eljött a megújulás ideje. A jelek szerint azonban a civilek igényei kaptak elsőbbséget.

A korábbi tervek szerint hatemeletes, 46 lakásos társasház épülhetett volna a két kisebb épület és a nagyméretű zöldfelület helyére, de a környék lakóinak tiltakozása nyomán az önkormányzat elállt ettől az elképzeléstől. Az idén májusi képviselő-testületi ülésen 700 millió forintot különítettek el az Ulászló utcai saroktelek fejlesztésére, ahol gyermekorvosi rendelő, bölcsőde és közpark létesülhet. – Egy olyan ötletet szeretnénk megvalósítani, ami jó a közösségnek, nem bolygatja a lakók mindennapjait, és a zöld is megmarad – mondta akkor Hintsch György alpolgármester, hozzátéve, hogy a nyár folyamán egyeztetnek a lakossággal.
Azóta a helyben lakók véleményt mondtak a formálódó koncepcióról. – Üdvözöljük a terveket, és azt, hogy az önkormányzat visszavonta a döntését, kiállt az élhető környezet mellett – jelentette ki Simonyi Balázs, aki szerint jó lett volna a lakossági fórum utánra hagyni a tervezést. A Saroktelek 2.0 Facebook-csoport vezéregyénisége úgy véli, a ma ismert elképzelések nemcsak a környék, de az egész kerület érdekeit is szolgálnák, hiszen nagyon kevés a bölcsőde Újbudán. A fő kérdés szerinte az, mekkora és milyen jellegű zöldfelület marad a fejlesztés után. Emlékeztetett, László Imre polgármester az egy évvel ezelőtti bejárás során azt hangsúlyozta, hogy az épületek nem terjeszkedhetnek a zöldfelület kárára. – Ha park létesül, az azt jelenti, hogy dísznövényeket telepítenek, amelyeket nyírni fognak, betonutakat, ösvényeket építenek. Jobban szeretnénk, ha meghagynák az érintetlen, ősfás állapotot, hiszen igazi újbudai kuriózum, hogy egy belvárosi telek minierdőként funkcionál. A területen számos állatfaj él, az árnyas fák pedig hatékonyan hűtik a környéket kánikula idején – fogalmazott Simonyi Balázs. A civilek jó ötletnek tartják viszont, hogy a védőnői szolgálattal együtt nyíljon és zárjon a park. Az épületek lehetséges funkcióiról az aktivista elmondta, érdemes lenne gyerekeknek szóló szolgáltatást, vagy hospice házat, vagy mentálhigiénés központot, vagy bántalmazott nőket befogadó védett házat kialakítani, ezekből ugyanis nagy hiány van az országban.
Nem támogatják, hogy a Vincellér utca felőli belső udvar üzemi terület legyen, mert félő, hogy a behajtási lehetőség sok helyet vesz el a környékbeliektől – tette hozzá Simonyi Balázs. Ugyanakkor partnerséget ajánlott az önkormányzatnak, amelynek értelmében a helyiek önkéntes munkájukkal segítenék a terület rendbetételét, a növényzet értő gondozását, amiből akár modellértékű együttműködés is kinőhet.
A lakossági fórumot váró helyi civil közösség tagjai, Toma Katalin, Rázsó Ivett és Gál Norbert is azt emelték ki, hogy minél inkább megőriznék a terület eredeti állapotát, hiszen a környéken mindenki odavan azért, hogy árnyékos, erdős, madárdalos környéken lakhat. – Ez a klímaváltozás miatt is fontos, különösen akkor, amikor a kerületben csak úgy pörögnek az építkezések – tette hozzá egyikük. Úgy vélik, a gyermekorvosi rendelő és a bölcsőde azért jó ötlet, mert nem okozna túl nagy forgalmat és zajt a környéken, a telekre behajtást azonban nem támogatják.
– Amikor egyértelművé vált, hogy a lakók nem akarnak társasházat, eldöntöttük, hogy az önkormányzat 700 millió forintot fordít az őspark megmentésére, a korábbi funkciók (védőnői szolgálat, gyermek háziorvosi rendelő) újraélesztésére – reagált a civil véleményekre László Imre polgármester. Hozzátette, a bölcsőde vagy óvoda építése még az állami vagyonkezelőtől is függ, egy azonban biztos: a bemutatott elképzelés a lakosság körében zöld lámpát kapott, így remélhetőleg hamarosan megkezdődhet a fejlesztés.

T. D.