Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
május 23. hétfő, Dezső

Vízilabdát oktatott a polgármester

Újbuda   |   2014, augusztus 1 - 00:00
Nyomtatóbarát változatSend by email

Vízilabdára tanította a kamaraerdei napközis tábor lakóit a minap Hoffmann Tamás polgármester. A Kamaraerdei Ifjúsági Parkban most is közel ötszáz gyermek nyaral, az önkormányzat célja, hogy minél több fiatallal kedveltessék meg a vízilabdát.

A Kamaraerdei Ifjúsági Park két feszített vízű medencéjében szintre egész nap strandolnak a táborozók, az egyik azonban egy napra vízilabdapályává változott. Hoffmann Tamás polgármester - aki egykor maga is versenyszerűen vízipólózott - a megújult A-HÍD-OSC-Újbuda köntösében kezdte meg a bemelegítést a kicsikkel, később pedig a medencében gyakorolta velük a labdakezelést, a passzolást és a kapura dobást. A gyerekek nagy örömére a kapuba álló polgármester több gólt is kapott. A játékos edzés végén a gyerekek elismerő oklevelet, vízi- és gumilabdákat kaptak ajándékba.

A vízilabda népszerűsítése régóta fontos feladata a kerületi sportéletnek – mondta el Hoffmann Tamás, aki szerint az éppen véget érő vízilabda Európa-bajnokság sok gyereket motivált e sport kipróbálására. Úgy véli, minden gyereknek meg kellene tanulnia úszni, aztán viszont már rajta múlik, hogy kedvet kap-e a vízilabdához. Ehhez a döntéshez érdemes megismerni a csapatmunka és az együttműködés szépségét – tette hozzá.

A polgármester arról is tájékoztatott, hogy augusztusban elkészül a Nyéki Imre Uszoda új medencéje. A munkálatok már a befejező stádiumban tartanak, már csak a működési engedélyek hiányoznak. A válogatott játékosokkal és az A-HÍD Építő Zrt. főszponzori forrásaival felerősített OSC augusztus végén megkezdi az edzéseket a Kondorosi úti létesítmény új medencéjében.

T.D. - ÚjbudaTV

LEGFRISSEBB
OLVASTA?
×

Streetball kupa Gazdagréten  

Idén első alkalommal kerül megrendezésre az Újbudai Streetball Fesztivál, melynek első állomása Gazdagrét volt a május 14-ei hétvégén. A viadalon nyolc csapat vett részt kettő korosztályban, és a nyárias napsütésben igazi közösségépítő, öröm kosárlabda zajlott a pályákon. A második állomás Őrmezőn volt, május 22-én, és a sorozat a Bikás parkban zárul május 29-én. A rendezvény szervezői Újbuda Önkormányzata, a Gazdagréti Közösségi Ház, a Kaptár, és az Újbuda Sportjáért. A streetball­sorozat fővédnöke Bakai-Nagy Zita alpolgármester és Keller Zsolt önkormányzati képviselő.

LAKOSSÁGI FELHÍVÁS az erdő- és szabadtéri tüzek megelőzésére  

Az enyhébb tavaszi időjárás beköszöntével egyre többen választanak szabadtéri programot és tevékenységet, ennek során fokozottabb figyelmet kell fordítani a szabadban keletkező tüzek megelőzésére. A veszélyt a száraz aljnövényzet és avar jelenti, amelyben könnyen és gyorsan terjed a tűz, különösen erős szél esetén. A szabadtéri tűzesetek keletkezésének fő oka az emberi gondatlanság. A károk akkor előzhetőek meg a legkönnyebben, ha tisztában vagyunk a biztonságos szabadtéri tűzgyújtás és a tűzmegelőzés alapvető szabályaival.