Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 20. szombat, Tivadar

Vesztegzár idején is megjelent a Pont magazin

Újbuda   |   2020, április 9 - 09:10
Nyomtatóbarát változatSend by email

A Pont magazin áprilisi száma kicsit más, mint a megszokott. Hiányoznak a lapból a programajánlók – és a programok is hiányoznak nagyon. Bezártak a kulturális és oktatási intézmények, az emberek jó része pedig otthon találta magát nemcsak esténként, de napközben is.

Az áprilisi írásokkal ebben az új, olykor nyomasztó helyzetben igyekszünk vírusmentes tartalmat, kulturális csemegéket kínálni. Beszélgettünk olyan művészekkel, akik nemrég még Újbudán készültek fellépni, kiállítani, és gyűjtöttünk online szórakozási lehetőségeket is.

Kollár-Klemencz László készülő családregényében örökölt sorsának jár utána. Címlapinterjúnkban a meghatározó zenei örökségről és hozzáállásról mesél. „Nem a színpad vonzotta, hanem maga a zenecsinálás, a komponálás. Ebben abszolút magamra ismerek” – nyilatkozta ükapjáról, a híres Öreg Banda alapítójáról.

A digitalizációval lépést tartó intézmények megpróbálják virtuálisan bevonzani szobafogságra ítélt közönségüket. A Raffaello születésének 500. évfordulójára rendezett nagy római kiállítás csupán két napig tartott nyitva – a képeket azóta online lehet megtekinteni. A mind népszerűbb podcastcsatornákra most még nagyobb lehet az igény, a podkaszt.hu gyűjtőoldalon mindenki találhat köztük kedvére valót. Akinek pedig régóta halogatott terve volt a tanulás, annak most kitűnő választás lehet egy online egyetemi kurzus.

Jó olvasást kívánunk a Mit Játsszunk társasjátékos vlogger házaspár üzenetével: a jelenlegi helyzetben se feledkezzünk meg a pozitív oldalról, hogy később ne csak szomorkodva vagy fogunkat összeszorítva emlékezzünk életünk e különös időszakára.

Címkék: