Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 19. péntek, Emma

Versmondó versenyt volt az Őrmezei Általános Iskolában

Újbuda   |   2016, április 1 - 14:02
Nyomtatóbarát változatSend by email

Zelk Zoltán, Kormos István és Kálnoky László verseit szavalták az őrmezei diákok.

Sokadik alkalommal rendezték meg az „Őrmező költői” című versmondó versenyt az Őrmezei Általános Iskolában. A megmérettetésre 15 tanuló nevezett. Farkas Krisztina önkormányzati képviselő elmondta, a versenynek azért ez az intézmény ad otthont, mert mindhárom költő, Kálnoky László, Zelk Zoltán és Kormos István élt ezen a környéken. A diákok az ő műveiket szavalták.

Az iskola igazgatónője, Nagyné Malicsek Ágnes szintén a hagyomány és az intézmény érintettségéről beszélt. Hangsúlyozta továbbá, hogy iskolájában fontos szerepe van a tehetséggondozásnak, amelynek csupán kis része a versmondó verseny. A tehetséggondozást segítik az iskolai szakkörök is, függetlenül azok irányultságától. Az őrmezei diákok változatos, mozgalmas diákéletet élnek iskolánkban - tette hozzá az igazgató.

T. K.