Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 20. szombat, Tivadar

Változik a közösségi közlekedés, új buszmegállók Kelenföldön

Újbuda   |   2015, június 30 - 12:43
Nyomtatóbarát változatSend by email

Új megállóhelyeket létesített Kelenföldön a 907-es és a 973-as busz vonalán a Budapesti Közlekedési Központ. Idén júliustól is több járat menetrendje is megváltozik az év ezen időszakában jellemző utasforgalomhoz igazodva.

Július 6-ától nyárközépi idénymenetrend lép életbe több budapesti villamos-, busz- és trolibusz-vonalon. A módosítások egyebek mellet érintik a 81-es, a 4-es, a 6-os és az 50-es villamosokat, a 7E, a 22A, a 103-as, a 136E, a 139-es és a 220-as buszokat, valamint a 74-es és a 81-es trolikat. A járatindítások munkanapokon reggel és a délutáni csúcsidőben igazodnak az év ezen időszakában a nyári szabadságok miatt jellemzően csökkenő utasforgalomhoz.

Július elsejétől a 907-es és a 973-as autóbusz mindkét irányban megáll a XI. kerületben újonnan létesített megállóhelyen, a Gárdonyi térnél. Mind a budai, mind a pesti végállomások felé tartó buszok megállója a Bartók Béla úton, a villamosmegálló mellett található.

A 973-as éjszakai járat vonala további új megállóhelyekkel bővül: a busz mindkét irányba megáll a Kalotaszeg utcánál (a Fehérvári úton a Kalotaszeg utca kereszteződése előtt), valamint az Albertfalva kitérőnél (a budai végállomás felé a Fehérvári úton a Csurgói út kereszteződése előtt, a pesti végállomás felé pedig a Temesvár utca kereszteződése előtt).

Újbuda