Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
június 24. péntek, Iván

Úton az első szállítmány

Újbuda   |   2022, március 2 - 15:48
Nyomtatóbarát változatSend by email

Ezekben a percekben is éppen egy ifjúsági tábor felé robog egy adományokkal felpakolt kisbusz, amit az újbudaiak töltöttek meg az ukrán háború elől menekülők számára hasznos holmival és tartós élelmiszerrel.

A csomagok a táborban elhelyezett 50 menekült családhoz kerülnek. A főváros, annak érdekében, hogy képes legyen a háború végéig fenntartani a budapesti helyszínű, ezáltal könnyen elérhető szállásait, folyamatosan nyitja meg vidéki táborait a Magyarországon maradók számára. Együttműködve a Fővárossal, Újbuda Önkormányzata is elindította az adománygyűjtést, mely során egyetlen nap alatt 5 köbméter adomány gyűlt össze a Gazdagréti Közösségi Házban.


Újbudai gyűjtőpontok:

- Újbuda Önkormányzata (Zsombolyai utca 5.)

- B32 Galéria és Kultúrtér (Bartók Béla út 32.)

- a kerületi közösségi házak bármelyike (Albertfalvi, Gazdagréti, Kelenvölgyi, Őrmezei).


Ezekre az adományokra van most a legnagyobb szükség:

- meleg és hideg ételkonzerv

- gyümölcslé

- termosz

- tisztálkodó szerek, kézfertőtlenítő

- WC-papír, nedves törlőkendő

- babaápolási termékek, pelenka, bébiétel

- női higiéniai termékek

- alsónemű (női, férfi, gyermek)

- tiszta pléd, hálózsák

- kutya és macska eledel

- férfi tisztálkodó szerek a 18 év alattiak és az időskorúak számára (borotva, borotvahab, borotvapenge)
- fűtő berendezések (hősugárzó, olajradiátor, stb.)

Hálásan köszönjük!

Címkék: 
LEGFRISSEBB
OLVASTA?
×

Kiteljesedés plakátokon  

Karinthy Márton – Karinthytok; Harcsa Veronika – Kassák-koncert; Grecsó Krisztián, Kollár-Klemencz László, Oltai Kata – Formabontók. Az elmúlt több mint öt évben egyebek közt ezekhez a XI. kerület kulturális helyszínein bemutatott előadásokhoz készített plakátokat Kollányi Julianna, az Újbuda újság tördelője és tervezőgrafikusa.

LAKOSSÁGI FELHÍVÁS az erdő- és szabadtéri tüzek megelőzésére  

Az enyhébb tavaszi időjárás beköszöntével egyre többen választanak szabadtéri programot és tevékenységet, ennek során fokozottabb figyelmet kell fordítani a szabadban keletkező tüzek megelőzésére. A veszélyt a száraz aljnövényzet és avar jelenti, amelyben könnyen és gyorsan terjed a tűz, különösen erős szél esetén. A szabadtéri tűzesetek keletkezésének fő oka az emberi gondatlanság. A károk akkor előzhetőek meg a legkönnyebben, ha tisztában vagyunk a biztonságos szabadtéri tűzgyújtás és a tűzmegelőzés alapvető szabályaival.