Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 19. péntek, Emma

Újbudai élménytábor Verőcén

Újbuda   |   2017, augusztus 1 - 15:11
Nyomtatóbarát változatSend by email

Az újbudai Szülők Háza Alapítvány szervezésében idén budapesti iskolások vehették birtokba a verőcei Tegyél jót! élménytábort a Fővárosi Önkormányzat Iskolakapun kívüli programja keretében.

A Szülők Háza Alapítvány tavaly indította el Tegyél jót! programját az állami gondozásban élő gyermekek társadalmi helyzetének javításáért. Önkéntesekből álló csapata több budapesti intézmény (köztük a Kossuth Lajos Gyermekotthon, Cseppkő Gyermekotthon, Bokréta Lakásotthon) lakóját megismerte, akik közül kerültek ki a verőcei élménytábor lakói. A Szülők Háza elvei lapján fontos a táborban a nyitott és befogadó közösségek kialakítása: a sajátos nevelési igényű, viselkedészavaros és fogyatékossággal élő gyerekek nevelői is részt vehetnek, az alapítvány speciálisan képzett pedagógusai pedig az eltérő fejlődésű és bánásmódot igénylő gyerekekről differenciáltan gondoskodnak. A Szülők Háza Birodalomban mindenki arra törekszik, hogy segítse a másikat, hogy jót tegyen, erre épülnek a tábor türelemre, toleranciára és empátiára tanító keretjátékai is. Napközben a fejlesztő- és drámajátékok mellett kézműves- és sportprogramokat, strandolást és kirándulásokat szerveznek, gyógynövényekről, népművészetről tanulnak a gyerekek. A hét fénypontja a tehetséges gyerekek bemutatója, a T-Faktor, amikor bárki megmutathatja azt, amiben a legügyesebb.