Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
május 6. hétfő, Ivett, Frida

Újbuda diákszónokai mérték össze tudásukat

Újbuda   |   2014, március 16 - 00:00
Nyomtatóbarát változatSend by email
Harmadik alkalommal rendezte meg az Újbudai Pedagógiai Intézet (UPI) a kerület szónokversenyét. A Kossuth Szövetség által elindított országos vetélkedő célja, hogy a tanulók már fiatalon megtanulják nyelvi és retorikai eszközökkel helyesen kifejezni magukat, ezáltal a szónoklat tudományának birtokában később sem jönnek zavarba nyilvános szerepléseken. A verseny legjobbjai az országos döntőben képviselhetik a kerületet.

Az eredetileg Kossuth és Széchenyi nevét viselő iskolák versenyéhez három éve csatlakozott Újbuda. A vetélkedő célja, hogy a tanulókat bevezesse a szónoklat tudományába, akik ezáltal megtanulják helyesen alkalmazni a nyelvi és retorikai eszközöket. A mára rangossá vált verseny kerületi fordulójára idén 20 diák nevezett, akiknek két szöveget kellett előadniuk.

A kötelező körben Kossuth Lajos 1848. július 11-én az országgyűlés előtt elmondott beszédének, vagy Széchenyi István az 1833-as pozsonyi országgyűlésen a magyar nyelv ügyében elmondott beszédének részletét választhatták a versenyzők. A második szöveg szabadon választható volt, azzal a kötöttséggel, hogy a reformkor egy kiemelkedő alakjának leveléből, naplórészletéből vagy beszédéből kellett kikerülnie.

A zsűri nemcsak a beszédtechnikai eszközök használatát figyelte, de a szónoklat közönségre gyakorolt hatását, az előadásmódot és az egyéniséget is értékelte. - Fontos volt a biztos szövegtudás és a hiteles szónokra jellemző kiállás - mondta Horváth Károly színész, a zsűri egyik tagja.

A rendezvényen az UPI által szervezett kilenc tanulmányi verseny győzteseit is díjazták. A megmérettetéseken összesen 450 diák vett részt, aki közül 65-en részesülnek elismerésben.

T.D. - ÚjbudaTV (2014. 03. 16.)