Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 19. péntek, Emma

Újbuda 2021 – Nincs megállás, de az ünnepre és a családunkra szánjunk időt

Újbuda   |   2020, december 7 - 10:00
Nyomtatóbarát változatSend by email

2020-ban új fejezetet nyitott a világ. Nem így tervezte, és nem is egy járványig kellett volna erre várni, mindenesetre a koronavírus után sem Magyarország, sem Európa, sem pedig a glóbusz nem lesz már ugyanaz. Változtatnunk kell: gondolkodásunkban, életminőségünkben és egymással való kapcsolatunkban. Újra kell gondolnunk az együttélés és az együttműködés kultúráját. Az egész világnak.

Az év vége azonban nemcsak a visszatekintés, hanem az ünnepek időszaka is. Mi, újbudaiak is izgatottan várjuk a szeretet vagy a fények ünnepét, amely biztosan különbözni fog minden eddigitől. Már a felkészülés sem a megszokott, hiszen az áruházakban mindenki maszkban keres ajándékot szeretteinek, és a vásárok forgatagát is az üres utcák szomorú képe váltotta fel ideiglenesen.

Ünnepelni és egymásra figyelni azonban ne felejtsünk el! Polgármesterként és orvosként most is arra kérem önöket, hogy vigyázzanak magukra! A járvány nem ismeri az ünnepet, de nem hagyhatjuk tort ülni. Ha most a nagyszülők nem tudják átölelni unokáikat, a távolra szakadt családtagok és barátok nem tudják közösen elfogyasztani az ünnepi vacsorát, akkor is közös felelősségünk mindent megtenni azért, hogy egy év múlva ez már csak kellemetlen emlék legyen.

Első az egészség és a közösség

A veszélyeztetett korúak, a rászorulók, a munkájukat keddről szerdára elvesztők mögött végig ott volt és ott is lesz az önkormányzat, illetve annak munkatársai. A járvány kitörése óta 130 millió forintot fordítottunk maszkok, kesztyűk, fertőtlenítők, egyéb védőfelszerelések beszerzésére. A tesztek 46 millió forint kiadással járnak. Nekünk első a biztonság és az egészség.

Nemcsak a napi egészségügyi és szociális ellátás biztonságát oldottuk meg, hanem a krízis felhozta azokat a hiányosságokat is, amelyeket mint nehéz örökséget kaptunk 2019. október 13-át követően. Ennek jegyében kezdtük meg az újbudai szociális és közösségi háló további erősítését, és a 2021-es esztendő az újbudai közösségegyesítés éve lesz. Nem a nagy szavakkal való visszaélés, ha meggyőződésem, hogy Újbuda megerősödve fog kijönni a válságból.

Az átmenetileg kihalt újbudai utcák és közösségi terek ürességükkel és magányosságukkal éppen azt mutatták meg, hogy kerületünkben máskor milyen élénk a közösségi élet. Ennek jegyében volt az új kerületvezetés első lépéseinek egyike, hogy pályázott az Urban Innovative Actions program kiírására, és Magyarországon egyedülálló módon a kerület több mint 4 millió eurós fejlesztést nyert el. Ez a lendület visz bennünket előre: folytatjuk jövőre az Art & Tech Központ előkészítését, ennek részeként pedig felépül a digitális Újbuda, az Újbuda 2.0. Olyan technológiai, közösségi és digitális innovációs központon dolgozunk, amely összeköti az újbudait az újbudaival, ahol az egyes kerületrészek párbeszédbe kezdenek egymással, egyesülnek a helyiek vállalkozási, szolidaritási és kreatív energiái.

Biztonság, tisztaság, nyitottság

A vírus további, de „csak” megerősített tanulsága, hogy az emberek életminősége leginkább helyi szinten dől el. Éppen ezért a pandémia idején is folyamatos volt a közparkok tisztítása és a lakókörnyezetek megújítása. A lakosság bevonásával folytatjuk Újbuda zöldítését, és „stop” táblát mutatunk fel a szemétnek. E sorok írásával egy időben helyezünk ki mobilkamerákat, hirdetünk pályázatot illegális szemétlerakók felszámolására, takarítjuk a játszótereket és kerülnek ki sebességjelzők Gazdagréten. Nem állunk le, a járvány nem visszavett lendületünkből, hanem csak többletfeladatokat adott. Megoldjuk.

Nem lehet szó nélkül elmenni amellett, hogy pár napig veszélyben volt a Gyermek-egészségügyi Centrum projektje. A kormányzati hatalmaskodásnak és kapkodásnak majdnem a gyerekek és a családok fizették meg az árát. Azonnal léptünk, ellentmondást nem tűrően álltunk ki az újbudai gyerekek egészségmegőrzése és -fejlesztése mellett, és sikerült. A Gyermek-egészségügyi Centrum előkészítése 2021-ben is folytatódik, hamarosan az újbudai egészségügy ezzel is beléphet a 21. századba. Ha már gyerekek, akkor örömmel erősítem meg, hogy a Dzsungel játszótér fejlesztése sem áll le, nem engedünk a válságnak.

Sokak emlékezetes élménye volt, hogy idén a budapesti kulturális élet minden évben egyik legjobban várt eseményét, az ARC kiállítást sikerült a Bikás parkba csábítani. A 20. alkalommal megrendezett eseményre Budapest, sőt, Magyarország legtávolabbi pontjairól érkeztek látogatók, otthonra lelt nálunk.

Stabil jövő

Erről kell szólnia Újbudának a jövőben is: bátor kezdeményezésekről, szociális biztonságról, közösségi terekről és a párbeszédről. Minden esélyünk megvan arra, hogy a Covid-19 utáni Budapest legdinamikusabban fejlődő kerületévé váljunk: túl fogjuk élni a kormányzati 4 milliárdos elvonást, hiszen már most általános visszajelzés a lakóktól, hogy az önkormányzatot aktívnak és cselekvőnek tartják – járvány ide vagy oda.

És nem is fogunk megállni a munkában, bennünket csak ösztönzött ez a furcsa történelmi helyzet. Az egy éve, illetve idén megkezdett fejlesztési és tervezési munkáknak 2021-ben nap mint nap látják majd az eredményét. Ez akkor is így lesz, ha a kormány még a 2020-as év utolsó napjaira, veszélyhelyzetre hivatkozva is tartogat önkormányzati működést, fejlődést akadályozó lépéseket. Az éj leple alatt váratlanul kihulló kormányrendeletek már az alaptörvényt sem tisztelik, az önkormányzatiságot pedig semmibe veszik. Megszokni nem tudjuk – nem is lehet, de folyamatosan számolunk a kerület-, illetve városlakók iránti kormányzati közöny újabb elvonásaival. Ennek ellenére Újbuda a sokarcúság, a békés együttélés és egymás mellett élés kerülete kell, hogy legyen. Egy felelős városvezetést ez az összetartozás a nehéz időkben is kreativitásra és bátorságra kell, hogy sarkalljon. Ez megvan bennünk, legyőzzük a járványt, ellenállunk a kormány veszélyes ámokfutásának, és 2021-ben folytatjuk mindenki Újbudájának megvalósítását.

Madrid, Berlin, London vagy Tokió – ma még tőlük tanulnak a világ városfejlesztői. Reményem szerint maholnap eljöhet az idő, amikor tőlünk tanulnak a nagyvárosok kerületei.

Békés ünnepeket és boldog, egészséges új évet kívánok minden újbudainak!

László Imre

polgármester