Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 19. péntek, Emma

Újabb pluszköltségek az önkormányzatoknak

Újbuda   |   2022, június 28 - 09:33
Nyomtatóbarát változatSend by email

A kormány június 4-én közzétett határozata értelmében a helyi önkormányzatok kikerülnek a „rezsivédelem” alól, vagyis azoknak a településeknek is piaci árat kell fizetniük a villamos energiáért és a gázért, amelyek jelenleg a 2013 novembere óta befagyasztott árakon vásárolják az energiát.

Varga Mihály pénzügyminiszter a 2023-as állami költségvetés benyújtásakor úgy fogalmazott, hogy az önkormányzatoknál van elég tartalék, így nem gond, ha kiveszik őket a rezsicsökkentésből.
A rezsicsökkentés elvonásának hatása nehezen tervezhető – hívta fel a figyelmet Facebook-oldalán László Imre, Újbuda polgármestere –, de a főbb következmények már most láthatók. A villamosenergia versenypiaci áron való beszerzése közel kilencvenmillió forintos plusz terhet jelent a XI. kerület idei költségvetésében (ebből összesen több mint 50 millióra rúg az óvodákat, bölcsődéket, szociális intézményeket érintő többletköltség). Az önkormányzat Gazdasági Műszaki Ellátó Szolgálata 77 millió forinttal nagyobb kiadással számolhat a földgázbeszerzéseknél. Megjegyzendő, hogy eközben Újbuda esetében 1,2 milliárd forinttal nő a befizetendő szolidaritási adó összege. A kormány lépését még fideszes városvezetők is megkérdőjelezték. Schmidt Jenő, a Települési Önkormányzatok Országos Szövetségének elnöke, Tab város fideszes polgármestere az mfor.hu kérdésére azt mondta, hogy az önkormányzatok 55-60 százalékának nehézségeket okoz majd a döntés. Székesfehérvár fideszes polgármestere, Cser-Palkovics András sem hiszi, hogy minden település ki tudja gazdálkodni a többletkiadást, és az ATV híradójában felvetette: ez esetben az állam tegye lehetővé, hogy az önkormányzatok hozzájuthassanak bevételeikhez, hozzányúlhassanak díjaikhoz, és a Covid-járvány idején az iparűzési adó ügyében a kkv-knak adott kedvezmény se tartható fenn.