Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 18. csütörtök, Andrea, Ilma

Tudományos sikerek a BME-n

Újbuda   |   2017, március 6 - 13:01
Nyomtatóbarát változatSend by email

Eredményes „félidőt” zárt az MTA-BME Lendület Magneto-optikai Spektroszkópia Kutatócsoport. Eddigi kutatásaikból közel harminc cikk jelent meg neves folyóiratokban.

„A Lendület és a hozzá hasonló pályázatok egyik hozadéka, hogy rákényszerítik a kutatót a világosan megvalósítható célok végiggondolására; mozgásban tartanak és nem engedik, hogy belesüppedjünk egyetlen kutatási területbe” – fogalmazott Kézsmárki István, a BME Természettudományi Kar Fizika Tanszék egyetemi tanára, az MTA-BME Lendület Magneto-optikai Spektroszkópia Kutatócsoport vezetője. Az MTA Lendület-programjára támaszkodva a tudós 2014 augusztusában indította el fiatal kollégáiból és diákjaiból álló kutatócsoportját. A csoport tevékenysége három fő területre bontható: a maláriadiagnosztikai módszerek fejlesztésére, az úgynevezett egzotikus mágneses anyagok vizsgálatára, valamint a mesterségesen létrehozott kristályok kutatására. A maláriakutatások eredményeképpen olyan berendezést alkottak, amely polarizált fénnyel mutatja ki a kórokozók által létrehozott mágneses kristályokat. A műszer 2016-ban elnyerte a Svéd Kereskedelmi Akadémia Gran Prize díját. A csoport jelenleg ausztrál kutatókkal dolgozik együtt, akik közel ezer vérmintát gyűjtöttek Pápua Új-Guineában. E mintákat a közeljövőben az Országos Epidemológiai Központ Parazitológiai Osztályával együttműködésben szándékoznak megvizsgálni. Az újabb teszt jelentősége, hogy egyrészt most egy másik kontinensről származó maláriatörzzsel fertőzött minták állnak rendelkezésükre, másrészt ez egy statisztikailag jóval nagyobb minta. Közel egy éve keresett meg minket a Bosch indiai képviselete, hogy a technológiát megvásárolja továbbfejlesztésre vagy gyártásra. Erre nyitottak vagyunk, már csak azért is, mert egy kis magyar cég nem lenne képes a Föld nagy maláriafertőzött régióit ellátni a szükséges mennyiségű eszközzel. Az ötlet és know-how ilyen módon történő értékesítése segítheti további munkánkat és komoly hasznot hozhat az egyetem számára is (a közeljövőben kezdi meg működését az MTA és a BME által létrehozott, Közép-Európában egyedülálló malárialabor)."

A kutatók másik nagy tématerülete az optikai egyenirányítás, tehát olyan anyagok fejlesztése, amelyek egyik irányból átengedik, a másikból elnyelik a fényt. E fejlesztésnek az optikai szálak alkalmazásánál lehet jelentősége, hiszen ezen optikai egyenirányítók egy modern, jól integrálható megoldást jelentenének arra, hogy az optikai hálózatoknál a jelek ne verődjenek vissza a vevőtől az adóban.

A kutatócsoport a Lendület program keretében vállalt feladatok teljesítésében nagyon jól áll, és sikeres közlemények egész sora található mögöttük: közel harminc cikket publikáltak neves folyóiratokban. „Nagyon ütőképes kutatói gárdát sikerült összekovácsolni” – hangsúlyozta Kézsmárki István. „Tizenkét ember jelenti a kemény magot, de szerencsére sereglenek hozzánk a fiatal tehetségek. Van külföldi PhD hallgatónk is, egy prágai fiatal fizikus. Az Akadémia posztdoktori ösztöndíjával nálunk kutat Pukáncsik Mária tudományos munkatárs, akinek biológiai szaktudása elsősorban a maláriakutatásokat segíti. A karok közötti átjárhatóságot jelzi, hogy Molnár Petra vegyészkaros biomérnök hallgató a mesterdiplomáját készítette nálunk, amelynek során részt vett az antimaláriás gyógyszertesztekben is. Bízom benne, hogy doktoranduszként is kitart a maláriakutatás mellett. Tavaly egy kollégánk kapott PhD fokozatot és folytatta kutatói pályáját Japánban, idén hárman fognak doktori fokozatot szerezni. Mindannyiuk kapott már ajánlatot posztdoktori állásra jónevű egyetemekről. Folyamatosan szükségünk van a fiatal kiválóságokra.”

forrás:bme.hu