Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 19. péntek, Emma

Tudatos Gazdi Program indul Újbudán

Újbuda   |   2019, július 4 - 11:23Nyomtatóbarát változatSend by email

Kutyás élménypark létrehozását tervezi Újbuda Önkormányzata, amely az elmúlt években több mint 30 millió forintot fordított kutyafuttatók fejlesztésére. A sűrűn lakott településrészek mellett a kertvárosokban is megjelenhetnek a jövőben ilyen létesítmények. Az önkormányzat külön programmal segíti a kutyások és nem kutyások együttélését.

Mintegy hétezer kutyát tart nyilván Újbuda Önkormányzata, ám a nem hivatalos becslések szerint akár tízezer is élhet a kerületben. Az ebösszeírás kötelező, az önkormányzat azonban büntetés helyett inkább felhívja időről időre a kutyatulajdonosok figyelmét erre a jogszabályból adódó kötelezettségre, ami leginkább azt segíti, hogy az oltások meglétét nyomon tudják követni. (A regisztrált kutyák 60–65 százaléka kapott már oltást.)

– Újbudán erős és összetartó közösséget alkotnak a kutyások, akik a maguk erejéből is rengeteget tesznek azért, hogy népszerűsítsék a felelős állattartást, segítsék a kutyások és nem kutyások együttélését – hangsúlyozta Simicskó István, Újbuda országgyűlési képviselője. – Fontos, hogy elfogadjuk egymást, és támogassuk közös célunkat: egy olyan kerületet, ahol a kutyások és nem kutyások is jól érzik magukat – tette hozzá.

Hoffmann Tamás, Újbuda polgármestere leszögezte: az önkormányzat igyekszik minden igényt kielégítően eljárni, fejleszteni a „kutyás helyeket” úgy, hogy közben a nem kutyatartókra is tekintettel van. Újbuda az elmúlt években több mint 30 millió forintot fordított csak a kutyafuttatók fejlesztésére, amelyekből 12 helyszínen 15 található a kerületben.

– A kerület elsősorban a felelős és kulturált állattartást szorgalmazza, ugyanis ez az alapja mindennek – emelte ki Hoffmann Tamás. Újbuda ehhez figyelemfelhívó akciókkal, megújult parkokkal és kutyafuttatókkal, a kutyapiszok kulturált elhelyezését biztosító gyűjtőkkel tud hozzájárulni.

A XI. kerületben jelenleg 465 kutyapiszok összegyűjtésére szolgáló edény található (többek között minden kutyafuttató területén), fenntartásukról az önkormányzat gondoskodik. Ezeket hetente két alkalommal ürítik (lakossági bejelentés esetén többször is), és évente több mint kétmillió kutyapiszokgyűjtő zacskót helyeznek ki melléjük. Az önkormányzat évente egy alkalommal kampányt is szervez majd, amelynek keretén belül a kutyatulajdonosoknak osztanak ki több ezer kutyapiszokgyűjtő zacskót, esetleg az ürülék felszedésére alkalmas csipeszt, illetve lapátot is, ami nagyban megkönnyíti és higiénikussá teheti a kedvencek utáni takarítást.

Újbuda meghirdette a Tudatos Gazdi Programot, amely ismeretterjesztő nyomtatványokkal, szabadtéri rendezvényekkel, fórumokkal, elő­adásokkal szeretné segíteni a „tudatos gazdi” szemlélet elsajátítását. Az önkormányzat célja megismertetni és elfogadtatni a felelős és tudatos kutyatartás normáit, beleértve az állat igényeinek megfelelő elhelyezést, a kutyapiszok feltakarítását, a közterületen sétáltatás szabályait.

Évente sor kerül kutyaiskolák, valamint kiképzett kutyák bemutatására is, ahol a gazdák elsajátíthatják, mit tegyenek, ha például a kutyájuk agresszívan viselkedik, amikor idegen kutyával, emberrel találkozik. A programban megtalálható az is, hogy miként célszerű a kutyákat megtanítani az alapvető tudnivalókra.

Az önkormányzat tervei között szerepel az is, hogy a kerületi iskolákban megismertesse a gyerekekkel, hogyan viselkedjenek kutyák jelenlétében, vagy miként reagáljanak, ha idegen kutyával találkoznak. Választ kapnak majd arra is, hogy a későbbiekben ők vagy szüleik milyen szempontok alapján válasszanak fajtát, és hogyan neveljék majd az új „családtagot”.

A kutyafuttatóknál 2016 novemberében helyezett ki az önkormányzat háromféle, Együtt, békésen mottójú táblát, az ÁlmosFelhő Kutyajólét fényképes anyagaival, amelyek a kutyák nevelését, testbeszédük megértését, valamint a futtatókban felmerülő helyzetek kezelését segítik. A kerület mindegyik futtatója elkerített terület, jó néhánynál különböző agilityfelszereléseket, akadálypályákat is elhelyeztek, amelyek kiválóak egy kis gyakorlatoztatásra, ügyességi és erőnléti edzésekre. Három-három futtató kifejezetten a kis-, illetve a nagy testű kutyáknak van fenntartva. Az önkormányzat tervei között szerepel, hogy a meglévő futtatókat itatókkal, ivókutakkal szerelje fel. Ezen kívül újak kijelölését is tervezik, hiszen a futtatók most leginkább a sűrűbb beépítésű területeken találhatók, míg a kertvárosias, családi házas övezetek közelében nincsenek.

A távolabbi elképzelések között szerepel egy kutyajátszótér, kutyás élménypark létrehozása Újbudán, ahol az állatok és gazdáik egy hatalmas területen együtt tudnak kikapcsolódni, nem zavarva ezzel a nem kutyásokat. A játszótéren lesz alagút, létrás ugrató, szlalompálya, vizes pancsoló és sok egyéb ügyességi eszköz. Más praktikus kellék, mint például gyűjtőzacskó-adagoló és kutyák számára készült zuhany is helyet kap majd itt.

Újbuda igyekszik ösztönözni a kerületi vállalkozásokat, hogy csatlakozzanak a kutyabarátokhoz, csökkentve ezzel a kutyás és nem kutyás közösség közötti különbségeket, valamint növelve az olyan helyek számát, ahová a gazdi be tud térni kedvencével. Több vállalkozás, ruházati vagy élelmiszer­üzlet, könyvesbolt és vendéglátó-ipari egység felismerte már, hogy a gazdák szívesebben mennek oda, ahol az állatok ugyancsak szívesen látott vendégek. A kutyások és nem kutyások jól megférnek egymással, mert az étterembe járó kutyások többsége odafigyel a többi vendégre is.

Állatorvosi rendelők, állatkórházak a XI. kerületben

Albertfalvai Kisállatrendelő

Telefon: 06/1/208-5239

Cím: 1116 Budapest, Adony utca 3.

Általános kisállatpraxis, állatútlevél kiállítása. Belgyógyászat, ivartalanítás, laborvizsgálatok. Mikrocsip, sebészeti beavatkozások, szülészeti betegellátás és védőoltások.

Dr. Juhász Tamás Kisállatkórház

Telefon: 06/1/310-1106,

06/1/310-0108

Weboldal: https://www.drjuhasztamas-

allatkorhaz.wlap.hu

Cím: 1112 Budapest,

Péterhegyi út 46.

Nyitvatartás: 0–24

Általános kisállatpraxis: állatútlevél kiállítása, belgyógyászat, diszpláziaszűrés, EKG-vizsgálat, laborvizsgálatok, mikrocsip, röntgendiagnosztika. Sebészeti beavatkozások, szemészet, szülészeti betegellátás, védőoltások.

Graf Doktor Állatorvosi Rendelője

Telefon: 06/1/209-5130,

Mobil: 06/30/209-5130

Cím: 1117 Budapest,

Fehérvári út 38/A

Nyitvatartás: 17.00–20.00

Védőoltások, műtétek, belgyógyászat, bőrgyógyászat, szülészet, szemészet, röntgen, fogkőeltávolítás.

Budai Kisállat Klinika

Telefon: 06/1/310-1545

Weboldal: www.budaikisallatklinika.hu

Cím: 1112 Budapest, Csárda utca 10.

Nyitvatartás:

8.00–21.00

Teljes körű állatorvosi és sebészeti ellátás. Fogászat, szemészet, bőrgyógyászat. Bolha- és kullancsvédelem, védőoltások, mikrocsip-beültetés.

FeliCaVet Állatkórház

Telefon: 06/1/246-6945,

Mobil: 06/30/469-9459

Weboldal: www.felicavet.hu

Cím: 1118 Budapest, Rétköz utca 16.

Nyitvatartás: 9.00–20.00

Teljes körű állatgyógyászati ellátás.

ANIREP Állatorvosi Rendelő és Szaporodásbiológiai Szakrendelő

Telefon: 06/1/205-3510,

Mobil: 06/20/312-2440

Weboldal:

https://www.animalrep.axelero.net

Cím: 1119 Budapest, Etele út 28.

Védőoltások, sebészeti és szülészeti ellátás. Ultrahang-diagnosztika, belgyógyászati betegellátás, ultrahangos fogkőeltávolítás. Labor- és hormonvizsgálatok. Mikrocsip, állatútlevél. Speciális szaporodásbiológiai szolgáltatások.

Cerberus Kisállatklinika – XI. kerület

Mobil: 06/30/948-3582

Weboldal: www.budaiallatorvos.hu

Cím: 1115 Budapest, Tétényi út 18.

Védőoltások, sebészeti beavatkozások, szülészeti vizsgálatok, műtétek. Teljes belgyógyászati kivizsgálás. Hasi és szívultrahang, EKG, fogászati kezelések, labordiagnosztika.

Talpas Állatorvosi Rendelő

Telefon: 06/1/203-2154

Weboldal:

https://www.talpas.talpas.hu

Cím: 1116 Budapest,

Mesterházy utca 4.

Nyitvatartás: 17.00–20.00

Általános betegvizsgálat, ortopédiai, traumatológiai, neurológiai és sebészeti szakrendelés és teljes körű ellátás. Védőoltások, paraziták elleni védekezés. Szájhigiéniai kezelések, ultrahangos fogkőeltávolítás. Mikrocsip és állatútlevél.

Farkasréti Állatorvosi Rendelő

Telefon: 06/1/319-3589

Mobil: 06/30/941-1900

Cím: 1112 Budapest, Görbe utca 4/B

Általános állatorvosi ellátás.

Fehér Táltos Állatorvosi Rendelő

Telefon: 06/1/203-0897

Mobil: 06/30/555-3145

Cím: 1115 Budapest,

Ballagi Mór utca 3.

Általános állatorvosi ellátás, védőoltások, kutyák, macskák, rágcsálók belgyógyászati ellátása, műtétek, ultrahangos fogkőlevétel. Mikrocsip-beültetés, útlevél kiállítása, laborvizsgálat.

Vilmos Állatpatika

Telefon: 06/1/365-4063

Mobil: 06/30/343-9424

Weboldal: https://www.allat­patikabuda.hu

Cím: 1114 Budapest, Ulászló utca 42.

Állatpatika Budán, a Kosztolányi Dezső térnél. Az állatgyógyszertárban vényköteles állatgyógyszerek, állatvitaminok, gyógyhatású készítmények, gyógytápok, gyógyhatású tápok, állatgyógyászati eledelek, állat gyógyhatású eledelek, gyógysamponok. Állatorvosi vények beváltása. A kínálat: féregtelenítő paszta, féreghajtó tabletta, bolhanyakörv, bolha spot-on, kullancsnyakörv, kullancs spot-on, multivitaminok, immunerősítők, zöldkagyló-kivonat tabletta, zöldkagyló-kivonat por, csonterősítő tabletta, csonterősítő por stb.

Brútusz Állatorvosi Rendelő

Mobil: 06/70/577-4556

Weboldal: https://brutusz.hu

Cím: 1116 Budapest, Vegyész utca 5.

Dr. Hábor Krisztián az Állatorvostudományi Egyetemen 2005-ben végzett, majd egy nagy forgalmú budai állatorvosi rendelőben kapott állást, ahol eleinte a belgyógyászati munka mellett labordiagnosztikával is foglalkozott, majd részt vett a sebészeti munkában is. 2009 augusztusában nyitotta meg saját rendelőjét, ahol szeretettel várja a gazdikat és kedvenceiket. Kérésre házhoz megy.

Újbuda Önkormányzata Állatorvosi Rendelő és Hivatal

Telefon: 06/1/466-9505

Cím: 1113 Budapest, Dávid Ferenc utca 11.

Újbuda Önkormányzata megbízott

állatorvosa, dr. Csek Tamás állatorvosi rendelője.

Kutyabarát helyek Újbudán (válogatás)
Allee Bevásárlóközpont
Október
huszonharmadika utca 8–10.

Aranysas Étterem és Söröző
Rétköz utca 15.

Avar Presszó
Avar utca 31.

Bookline Móricz Könyvesbolt és Kávézó
Móricz Zsigmond körtér 2.

Cafe Frei – Office Garden
Alíz utca 4.

Club 66
Neszmélyi köz 3.

Fadrusz Söröző
Fadrusz utca 14.

Frici Pékség
Karinthy Frigyes út 22.

Fressnapf XXL Állati Áruház
– Új Buda Center
Hengermalom út 19–21.

Galagonya Gyermekcipőbolt
Somogyi út 25.

iTee Café
Villányi út 12.

Kockacukor Kávézó
Sárbogárdi út 23.

Kortárs Építészeti Központ
Bartók Béla út 10–12.

La Nube Cafe & Tapas
Bartók Béla út 41.

Libella
Budafoki út 7.

Malom Közösségi Tér
Fehérvári út 88/C.

Magic Burger
Barázda utca 40.
MU kávézó
Kőrösy József utca 17.

Nissan Autócentrum
Vizsla utca 1–3.

Óvóhely Bisztró és Kultúrbunker
Bartók Béla út 60.

Szatyor Bár és Galéria
Bartók Béla út 36.

Semmi Extra Bartók
Bartók Béla út 62–64.

Spamasszázs Központ
Bartók Béla út 96.

Tűzhely Café & Restaurant
Balatoni út 143/A.

Transit Art Café
Bukarest és Ulászló utca sarok

(Internetes gyűjtés)

(Újbuda)