Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 19. péntek, Emma

Több helyen lesz útlezárás a hétvégi légiparádé miatt

Újbuda   |   2015, június 29 - 13:02
Nyomtatóbarát változatSend by email

Vasárnap estig tart a Red Bull Air Race, amelynek előkészületei és bontási munkálatai miatt is kell útlezárásokra számítani a város több pontján. A legtöbb forgalmi változás a belvárost érinti, de ideiglenesen módosul a hajók, illetve 16-os, a 17-es pótló, valamint a 86-os és a 105-ös busz közlekedése is.

Július 2-án, csütörtökön 12-16 között teljes hajózási zárlat lesz a Duna érintett szakaszán a Red Bull Air Race légiparádé előkészületei miatt, ezért a D11-es és a D12-es hajójáratok megosztva és rövidített útvonalon közlekednek a Szent Gellért tér és Haller utca, valamint a Jászai Mari tér és az Újpest, Árpád út illetve Rómaifürdő között. Kimaradnak a Petőfi tér, a Várkert Bazár, a Kossuth Lajos tér M és a Batthyány tér megállók.

Július 3-án, pénteken 8-18 óráig rövidített útvonalon, a Jászai Mari tér és az Újpest, Árpád út illetve Rómaifürdő között közlekednek a D11-es és a D12-es hajójáratok. A Haller utca, az Egyetemváros – A38, a Boráros tér H, a Szent Gellért tér M, a Petőfi tér, a Várkert Bazár, a Kossuth Lajos tér M és a Batthyány tér M+H megálló kimarad.

Július 4-én 9-18:30-ig, valamint július 5-én 11-19:30-ig rövidített útvonalon, a Jászai Mari tér és Rómaifürdő között közlekedik a D13-as hajójárat. A Haller utca, az Egyetemváros – A38, a Boráros tér H, a Szent Gellért tér M, a Petőfi tér, a Várkert Bazár, a Kossuth Lajos tér M és a Batthyány tér M+H megálló kimarad.

A 16-os és a 105-ös autóbusz a Széchenyi lánchíd zárása idején július 2-án, csütörtökön 12:30-15 óra között, július 3-án, pénteken reggel 9-16:45 között, július 4-én, szombaton 9:30 és 17:45 között, valamint július 5-én 11-18:10 között mind a két irányban módosított útvonalon, az Erzsébet hídon át közlekedik.

A 17-es pótló- és a 86-os autóbuszok szombaton 9:30 és 17:45 között, vasárnap pedig 11:30 és 18:30 között a Bem rakpart lezárása miatt Óbuda felé a Jégverem utca és a Batthyány tér között az ideiglenesen kétirányúsított Fő utcán közlekednek. A buszok a Halász utca megálló helyett a Fő utca 29. szám előtt, a Batthyány tér M+H megálló helyet pedig a Fő utcában a vásárcsarnok gyalogátkelőhelynél állnak meg.

19-es és 41-es villamosok a résztvevők számától függően közlekednek a Clark Ádám tér helyett a Széll Kálmán tér M-ig.

Szombaton és vasárnap rövidített útvonalon, a Közvágóhíd H és a Boráros tér H között jár 2-es villamos. A kimaradó szakaszon 2-es jelzéssel pótlójárat indul a Boráros tér H és a Nyugati pályaudvar M között, amely Boráros tér H és a Kossuth Lajos tér M között a 15-ös és a 115-ös járattal közösen biztosítja a villamos pótlását.

Szombaton és vasárnap napközben szükség esetén sűrítve közlekednek a 18-as, a 19-es és a 41-es villamosok valamint a M2-es metró. Biztonsági okokból lezárják a Batthyány téri állomást, a szerelvények az állomáson megállás nélkül áthaladnak át. A Kossuth Lajos téri megállót a résztvevők számától függően lezárhatják.

Közúti változások is lesznek a rendezvény miatt. Július 2-án 12:30-tól 15 óráig és július 3-án 9 órától 16:30 óráig lezárják a Budai alsó rakpartot az Üstökös utcától a Döbrentei térig. Július 1-én 4:30 órától július 6-án 4:30 óráig az I. kerületben a Bem rakpart egy forgalmi sávja a Vám utca és Szilágyi Dezső tér között lesz lezárva, július 2-án 12:30-tól 15 óráig és július 3-án reggel 9 órától 16:30-ig lezárják a Lánchidat, valamint a Pesti alsó rakpartot az Eötvös tértől a Szent István parkig. Július 3-án 22 órától július 6-án hajnali 4:30-ig le lesz zárva a Budai alsó rakpart a Bertalan Lajos utcától az Üstökös utcáig, valamint a Pesti alsó rakpart a Havas utcától a Szent István parkig. Július 4-én és 5-én 8 órától 20 óráig a XI. kerületben a Kőérberki út a Repülőtéri úttól az Egér útig lesz lezárva.

Szombaton reggel 9:30-tól 17:45-ig valamint vasárnap 10:30-tól 17:30-ig egyebek mellet teljesen lezárják a Lánchidat, a Fő utca a Csalogány utcától a Clark Ádám térig és az Alagútat.

A rendezvény után július 6-án 22 órától július 7-én reggel 6 óráig valamint július 7-én 22 órától július 8-án reggel 6 óráig nem lesz járható a Budai alsó rakpart az Üstökös utcától a Döbrentei térig, valamint a Pesti alsó rakpart az Eötvös tértől a Szent István parkig.