Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 19. péntek, Emma

Tíz kitüntetés a Semmelweis Napon

Újbuda   |   2019, június 27 - 17:05
Nyomtatóbarát változatSend by email

Minden év július elseje a magyar egészségügy legnagyobb ünnepe. 201 éve ezen a napon született Semmelweis Ignác, az anyák megmentője, születésnapjának évfordulóján az ország minden szegletében megemlékeznek róla és az orvosi hivatás fontosságáról. A kerületben hagyomány, hogy Semmelweis Nap alkalmából adják át a Pro Medicina Újbuda díjakat, valamint a Polgármesteri Dicséreteket az egszégügyben dolgozóknak, kiemelkedő szakmai tevékenységük elismeréseként. Ez idén sem volt másképp.

Az önkormányzat dísztermében június 27-én került sor a kitüntetések átadására. Az ünnepi fogadáson először Hoffmann Tamás polgármester köszöntötte a megjelenteket. - Önök azok, akik akkor találkoznak az emberekkel, amikor a legesendőbbek. Ez a hivatás komoly bizalmon alapul, hiszen mindenki a legfontosabb kincsét, az életét bízza önökre – fogalmazott a kerület első embere, aki az egészségügyben megvalósult fejlesztésekre is kitért. Mint mondta, 2010 óta több mint 2 milliárd forintot biztosított a kerület erre a fontos területre. Ebből a forrásból valósultak meg többek között a felújítások, bővítések, kisebb orvosi eszközök és nagyobb diagnosztikai berendezések beszerzései, a betegek és szakemberek kényelmi funkcióinak ellátása, valamint az Újbudai pótlék bevezetése is. Az egészségügyben tervezett fejlesztései közül kiemelte a Gyermekegészségügyi Centrum megvalósulását, amelynél a kivitelezési munkálatokat a napokban kezdték meg. Simicskó István országgyűlési képviselő az orvosi hivatás fontosságát méltatta. Kiemelte, ahhoz, hogy a népességcsökkenést megakadályozzuk, a családok szerepét kell erősíteni, szükséges, hogy egyre több gyermek szülessen, az idősebb generáció élettartama pedig kitolódjon. – Jelentős feladat hárul ebben a kérdésben is az egészségügyi dolgozókra. A társadalom növekedéséhez épp ezért nélkülözhetetlen a képzett orvosok számának bővítése – fogalmazott az országgyűlési képviselő. Hozzátette, három olyan hivatás van a földön, amely igazi áldozattal jár, az egészségügyi és szociális területen működő szakembereken túl a gyermekeink jövőjét meghatározó pedagógusoknak, valamint a biztonságunkért felelő rendőröknek és katonáknak tartozik köszönettel a társadalom. A beszédek végén adták át a kitüntetéseket az idei díjazottaknak. Kimagasló szakmai munkájuk elismeréseként 2019-ben összesen négyen vehettek át Pro Medicina Újbuda kitüntetéseket, dr. Körmendy Miklós bőrgyógyász főorvos, dr. Petrich Zsuzsanna felnőtt háziorvos, dr. Medgyesy Gábor sebész szakorvos, valamint Kovács Edina minőségirányítási vezető. Polgármesteri Dicséretben Árvayné Molnár Brigitta gyermekfogászati szakasszisztens, Balázs Beatrix röntgen szakasszisztens, Szabó Szilvia iskolavédőnő, Tóth Endréné a Szent Kristóf Szakrendelő titkárságvezetője, és dr. Furucz Éva felnőtt háziorvos részesült. Nyugdíjba vonulásának alkalmából a kerületben végzett munkájának elismeréseként külön díjazásban részesült dr. Gyenei Lenke felnőtt háziorvost, aki hosszú évtizedeken át – praxisának 2018. évi átadásáig - végezte odaadóan gyógyító, betegség megelőző munkáját Kelenföldön, az 56. sz. felnőtt háziorvosi körzetben.