Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 19. péntek, Emma

Testvérvárosi kapcsolatait ápolta Újbuda

Újbuda   |   2014, szeptember 4 - 00:00
Nyomtatóbarát változatSend by email

A nyár folyamán nagy értékű adományt kapott a kézdiszentléleki önkormányzat: Budapest XI. kerületének vezetősége teljes hangosítóberendezéssel, illetve fénytechnikával lepte meg a Perkő alatti testvértelepülést.

Újbuda Önkormányzata nyolc-nyolc hangfalat és LED-lámpát, valamint hozzájuk tartozó kábelköteget ajándékozott a kézdiszentlélekieknek. A 900 ezer forint értékű berendezést főként a Petőfi Sándor Művelődési Otthonban használják majd, de más alkalmi színhelyeken szervezett rendezvényeken is igénybe veszik. A kultúrotthon néhány éve ugyancsak a XI. kerületi önkormányzattól kapott felszereléseket.

Az adomány korábban érkezett meg Kézdiszentlélekre, mint az ajándékozó bizottság, melynek tagjai ellátogattak a Nyergestetői Emlékhelyre is, ahol felállíttatták Újbuda kopjafáját. Ezt Kézdiszentlélek polgármesterének közbenjárásával Fábián Levente helybéli fafaragó készítette el, katonasírokra jellemző motívumok felhasználásával.

Augusztus 22-én a lengyelországi Ustron városában tett látogatást Újbuda küldöttsége, ahol a városháza előtt felállított színpadon nagy sikerrel lépett fel a Prima Primissima díjas Weiner Leó Zeneiskola és Szakközépiskola fúvós kvintettje. A város ünnepe egyben az új kenyér ünnepe is, az itt élők fő megélhetési forrása a mezőgazdasági termékek előállítása. A kenyérszenteléssel egybekötött kulturális programot a népviseletbe öltözött városvezetők és a mezőgazdasági gépek felvonulása előzte meg.

K.V.