Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
február 27. kedd, Ákos, Bátor

Tavaszi zsongás

Újbuda   |   2015, március 18 - 15:47
Nyomtatóbarát változatSend by email

Több nagysikerű rendezvény mutatkozott be az utóbbi napokban Kelenföldön és Lágymányoson Ludányi Attila önkormányzati képviselő, közösségfejlesztő szervezésében. Az események valamennyi korosztályt érintik és ingyenesen látogathatóak

- A Március 2-án és 16-án tartott Kispárna klubok alkalmával nagymamák és unokáik, édesanyák és gyermekeik adhatták át magukat a közös játék örömeinek, az élőzene által teremtett bensőséges hangulatnak.

- A piac fontos bázisa egy közösség életének. Március 6-án két megszokott helyszínen, a Templom Téren és a Cseperedő Óvodával szemben nyílt meg ismét a gazdapiac.

- Március 8-án reggeltől kora estéig színes programokon vehettek részt a családok. A kiskukták serényen készítettek különböző süteményeket és csokis finomságokat Kovács István és felesége irányítása alatt. A házaspár kreatív foglalkoztatóin mindig fantázia gazdag kézműves alkotások készülnek feladatot adva kicsiknek és nagyoknak egyaránt.


- A Kispárna Mesezenekar tavaszköszöntő koncertjén az apukák és anyukák is dalra fakadtak, a gyerekek kipróbálhatták a hangszereket. A muzsikaszó táncra csábította a közönséget.

- Március 22-én 16h-tól az idősebb korosztályt szólítja meg a múltidéző szerelmes dalokat felvonultató, élőzenével kísért műsor. Vidám nosztalgiázásra, önfeledt kikapcsolódásra számíthatnak a Malom Közösségi Térbe látogatók. (Fehérvári út 88/c. 1-es villamos új végállomása)

A műsor dalai:

Nem tudom, mi az oka

Valami kis szerelem

Éjjel az omnibusz tetején

Baracknyílás idején

Engem nem lehet elfelejteni

Niemand

A szívemet ma este

Hamvadó cigarettavég

- A közeledő Anyák napja, és a Gyermeknap alkalmából Ludányi Attila csapata számos meglepetéssel teli programot állított össze. Érdemes figyelni a hirdető táblákat a részletes programajánlókért!

Valamennyi esemény ingyenesen látogatható, örömet okozva így mindenkinek, aki tartalmas időtöltésre, és igazi közösségi élményekre vágyik.