Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
október 16. szerda, Gál

Támogatás a megváltozott munkaképessűek foglalkoztásáért

Újbuda   |   2017, december 18 - 14:01
Nyomtatóbarát változatSend by email

Továbbra is támogatja a kormány a megváltozott munkaképességűek foglalkoztatását. Ez mintegy 39 milliárd forintos bértámogatást jelent – derült ki az Újbuda Prizma Közhasznú Nonprofit Kft-nél tartott sajtótájékoztatón.

Az Újbuda Prizma Közhasznú Nonprofit Kft.-nél tartott sajtótájékoztatón jelentették be december 15-én, hogy 2018-ban 39 milliárd forint bértámogatást ad a kormány a megváltozott munkaképességűeket foglalkoztató akkreditált cégeknek. Közel 350 munkáltató kapott támogatást – mondta el Czibere Károly, az Emberi Erőforrások Minisztériumának szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára –, ami több mint 30 ezer munkahelyet érint. A megváltozott munkaképességűek foglalkoztatását húszmilliárd forint európai uniós forrásból is segítik – tette hozzá Schanda Tamás európai uniós fejlesztéspolitikáért felelős államtitkár. A kormány célja a teljes foglalkoztatottság elérése, ehhez pedig minden megváltozott munkaképességű embernek lehetőséget kell teremteni arra, hogy megmutathassa, mire képes és munkájával hozzájárulhasson Magyarország erősödéséhez – mondta.
Lőrincz Gergely, az Újbuda Prizma Közhasznú Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója röviden bemutatta a kerületben működő intézményt, kiemelve annak a társadalmi integrációban nyújtott szerepét. Elmondta, hogy a közelmúltban kapott állami és önkormányzati támogatásnak köszönhetően sikerült akadálymentesíteni az épületet, valamint jobb munkakörülményeket teremthettek az itt dolgozók számára.

MTI/Újbuda