Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
május 23. hétfő, Dezső

Sporteszközöket adományozott Újbuda a kerületi iskoláknak

Újbuda   |   2021, január 30 - 10:54
Nyomtatóbarát változatSend by email

A járványhelyzet miatt elmaradtak a kerületben a diáksportversenyek is. Annak érdekében, hogy a gyerekek mégse maradjanak sportos megmérettetések és sikerélmények nélkül, Újbuda önkormányzata együttműködésre hívta a kerület iskoláit és testnevelőtanárait.

Az idei tanévben, a megváltozott körülmények miatt egy olyan speciális versenysorozatot hirdetett a kerület az általános- és középiskolák részére, melyek az egészségügyi előírások betartásával is megrendezhetők az intézmények saját tornatermében, testnevelőik bevonásával, a tanórák keretei között.
A versenyre benevezett intézményeket az önkormányzat különféle sporteszközökkel támogatta. A közel két és fél millió forint összértékű ajándékokat január 28-án adták át az együttműködő általános iskoláknak. A csomagok elsősorban különféle csapatsportágak edző- és versenylabdáit, koordinációs fejlesztőeszközöket és egyéb sportjátékokat segítő, kiegészítő eszközöket tartalmaztak. 
„Ez a kezdeményezés, ha nem is pótolja az igazi diáksportversenyeket, azért mégis visszahozza a gyerekek életébe a játékos versengést és megmérettetést” - mondta Bakai-Nagy Zita, Újbuda alpolgármestere.

LEGFRISSEBB
OLVASTA?
×

Streetball kupa Gazdagréten  

Idén első alkalommal kerül megrendezésre az Újbudai Streetball Fesztivál, melynek első állomása Gazdagrét volt a május 14-ei hétvégén. A viadalon nyolc csapat vett részt kettő korosztályban, és a nyárias napsütésben igazi közösségépítő, öröm kosárlabda zajlott a pályákon. A második állomás Őrmezőn volt, május 22-én, és a sorozat a Bikás parkban zárul május 29-én. A rendezvény szervezői Újbuda Önkormányzata, a Gazdagréti Közösségi Ház, a Kaptár, és az Újbuda Sportjáért. A streetball­sorozat fővédnöke Bakai-Nagy Zita alpolgármester és Keller Zsolt önkormányzati képviselő.

LAKOSSÁGI FELHÍVÁS az erdő- és szabadtéri tüzek megelőzésére  

Az enyhébb tavaszi időjárás beköszöntével egyre többen választanak szabadtéri programot és tevékenységet, ennek során fokozottabb figyelmet kell fordítani a szabadban keletkező tüzek megelőzésére. A veszélyt a száraz aljnövényzet és avar jelenti, amelyben könnyen és gyorsan terjed a tűz, különösen erős szél esetén. A szabadtéri tűzesetek keletkezésének fő oka az emberi gondatlanság. A károk akkor előzhetőek meg a legkönnyebben, ha tisztában vagyunk a biztonságos szabadtéri tűzgyújtás és a tűzmegelőzés alapvető szabályaival.