Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 16. kedd, Csongor

Sikló: engedélyek és akadályok

Újbuda   |   2022, február 16 - 10:47
Nyomtatóbarát változatSend by email

Megvan az új építési engedély a Gellért-hegyi siklóberuházáshoz, a projekt körül azonban még sok a bizonytalanság.

Budapest Főváros Kormányhivatala új építési engedélyt adott ki a Gellért-hegyre tervezett sikló megépítésére – közölte az MTI-vel Walton Imre, a Gellérthegyi Sikló Kft. ügyvezetője. (A 2009-ben kiadott eredeti engedély idén február 1-jéig volt érvényes.) A vasúthatósági eljárás még folyamatban van, az új környezetvédelmi engedélyt viszont már tavaly novemberben megkapta a projekt. Utóbbira a tervek megváltozott műszaki tartalma miatt volt szükség, mert az I. kerületi önkormányzat feltételének eleget téve a Tabánban, a korábbi elképzelésekkel ellentétben, nem épülne buszparkoló.
Az ügyvezető szerint a terület birtokba vétele után kezdődhetnek a tereprendezési munkálatok és a régészeti feltárások, ezt követően indulhat a 13 hónapig tartó kivitelezés. (A Gellért-hegyen a kelta időkben földvár volt – emlékeztetett korábban a Magyar Építőknek adott interjúban Walton Imre –, a sikló nyomvonala érinti ennek területét.)

Gellért-hegyi sikló Kft.

A Gellérthegyi Sikló Kft. 75 százaléka a magánbefektetők alkotta Sikló-Beruházó társaságé, 25 százaléka a Fővárosi Önkormányzat tulajdonában lévő Budapesti Közlekedési Központé (BKK). A telex.hu friss, az új építési engedélyről szóló hír után megjelent cikke szerint a két tulajdonos között nincs egyetértés a beruházás folytatását illetően. Név nélkül nyilatkozó fővárosi tisztviselők szerint az eredeti megállapodás ellehetetlenült, miután megváltozott a vagyontörvény, és önkormányzati törzsvagyonon nem lehet idegen tulajdonú projektet építeni. (A vasúti pálya és az állomások is önkormányzati területen épülnének meg, létesítésükhöz földhasználati engedély kell.) Siklót ugyan valóban szeretne a Fővárosi Önkormányzat, az I. kerületi és a XI. kerületi önkormányzat is – hangsúlyozták a megszólalók –, de csak minimális közlekedési beruházásként. A fővárosnak van Gellért-hegyi zöldstratégiája – tették hozzá –, egy közberuházásban megépülő és a főváros által üzemeltetett sikló nyeresége ennek a céljait szolgálhatná.

A sikló bejárata az aktuális tervek szerint a Hegyalja út alatt kialakított aluljáróban lenne. A több kocsiból álló elektromos jármű az Orom utcáig száz méteren át a föld alatt futna, onnan egy hídszerkezeten a felszín felett menne a Citadella sétányhoz csatlakozó felső állomásig. Az összesen mintegy 300 méternyi, 110 méter szintkülönbséget leküzdő utazás 72 másodpercig tartana. A vállalkozás számításai szerint óránként 1200 ember is feljuthatna így a Citadellához, és ki lehetne váltani turistabuszokat, amelyekből a járvány előtti időkben főszezonban naponta több száz is megfordult a hegyen.